20. rész: Örökké

Kedves Olvasók!

Elérkeztünk ide, a történet végére. És, mit ne mondjak, már-már szégyellni való, mennyire rövid lett ez a fejezet. De vigasztaljon a tudat; lezárhatjuk magunkban ezt a rövid sztorit.
Igazából az elejétől kezdve így terveztem; ez nem egy világot megváltó történet lesz, hanem csak valami, ami kicsit kizökkenti az olvasót a stresszes mindennapokból. Valami, amit miközben olvasol megnyugodsz és csak élvezed a sorokat. Valami, amiben kiélhetem rajongásomat a One Direction és Zerrie iránt. Valami, amit nem olvasnak sokan, de akik igen, azoknak az arcukra mosoly kerül. Ezt szerettem volna elérni. Sikerült? Ez már nem rajtam múlik. 

SZERETNÉK MEGKÉRNI MINDEN EGYES IDETÉVEDŐT, HOGY AKI EZT A RÉSZT ELOLVASSA, ÍRJON HOZZÁSZÓLÁST! AZ IS, AKI EDDIG NEM TETTE ÉS AZ IS, AKI IGEN! EZ NEKEM FONTOS LENNE! KÖSZÖNÖM!

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,

 Danielle Cobbler 

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
PERRIE

– Valami baj van? – kérdezte aggódó hangnemben Zayn, amikor már otthon ültünk az ágyunkon.

– Öhmm... – elmondjam? Ne mondjam? Áhh, egye fene! – Én csak szeretnék veled... megbeszélni... valami... khmm... – köszörültem meg a torkom – valami fontosat.

– Figyelek.

– Először is – tördeltem az ujjaimat –, légy szíves, ne utálj! – mielőtt bármit mondhatott volna ezzel kapcsolatban, felálltam és körbe-körbe járkálva a szobában, belekezdtem. – Szóval, nem is olyan rég’ kaptam egy e-mailt. Bizonyos... Maya Dolites-től – nem, annyira azét nem voltam bátor, hogy az arcára pillantsak, és megtudjam, mit vált ki belőle ez a név. Mindent a maga idejében. – De nem is ő a lényeg, hanem maga a levél tartalma. Legalábbis azt hiszem...

– Nem értem, mire akarsz kilyukadni – ráncolta a szemöldökét Zayn.

– Ő olyan... öhm, rossz dolgokat írt nekem. Olyan dolgokat állított, amiket én nem nagyon akartam neki elhinni, de... – szipogtam. Zayn felállt az ágyról és elém sétált. Letörölte az éppen kigördülő könnycseppemet, aztán összekulcsolta a kezünket.

– Rólam is szó esett, ugye? – kezdte megérteni a dolgot. Csak bólintottam egyet, aztán a vállára hajtottam a fejemet és ott sírdogáltam tovább.

– Én annyira sajnálom... – kezdtem volna szabadkozni, de még mielőtt folytattam volna, Zayn közbe vágott.

– Van rá esély, hogy láthassam ezt az e-mailt? – kérdezte. Oh, ne. Csak ezt ne akarná! Nem is tudom, miért, de nem akartam, hogy ő is elolvassa ezt a bizonyos üzenetet. Ennek ellenére elővettem a telefonomat és beléptem az e-mailek alkalmazásba. Megkerestem a sok közül és Zayn kezébe nyomtam.

Díj #3 #4

Köszönöm szépen, netty!♥

1. Mi az igazi neved? - Daniella

2. Kedvenc filmed? - The Twilight Saga/One Direction: This is us/One Direction: The concert film

3. Kedvenc vloggered? - FollowAnna & Breakfastatfruh

4. Kedvenc számod? - 5 One Direction - Little Things

1. Talán elmehetek a 2015-ös Bécsben lévő koncertre(1D)!

2. Sütit eszek.

3. Azt hiszem, miután megírom ezt a bejegyzést, csak olvasni fogok egy bizonyos blogot, és lustálkodok.:)

4. Ma Steal My Girl klip, yeeee!!

1. Larry vagy Elou?

2. Betudod fejezni? ...And I'm in love with you...

3. One Direction?

4. Haragszol, amiért csak a 1D-vel kapcsolatban tettem fel kérdéseket? :D

Netty L. Nelson - muszáj volt. ♥

paapaya - ♥

Bo E. - ♥

Nem tudom...

Köszönöm szépen, paapaya!
Remélem, nem haragszol meg, amiért nem írok semmit, de az előbb már
válaszoltam egy díjra és lusta vagyok... :D De azért Köszi♥

19. rész: Nekem egy kiadós beszélgetés is jutott

Kedves Olvasók!

Utolsó előtti fejezet. Nem is tudom, mit kéne írnom. Talán azt, hogy köszönöm a 11 rendszeres olvasót és a +3500 oldalmegjelenítést! Igen, ezt le kellett. Aztán pedig egy kicsit a részről.

Utolsó nap Rióban. Érződik, hogy nem kell már sok. Perrie hűen tartja magát ahhoz, hogy nem aggódik, amíg nem beszél Zayn-nel, de így átolvasva, jobban le írhattam volna az érzelmeket. Ja, és még annyi, hogy - igaz, nem jártam még Rióban - kétlem, hogy annál a bizonyos éttermi jelenetnél tényleg úgy lennének a dolgok a valóságban is. De sebaj.:) 

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,

 Danielle Cobbler 

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK

-------------------------------

PERRIE

– Megvan minden? Szekrényekben, polcokon, ilyesmiken nem hagytatok semmit? – kérdeztem, mivelhogy indulásra készen álltunk – legalábbis kellett volna állnunk. Csakhogy még egyszer utoljára átjártuk a rezidenciánkat, nem-e ott hagytunk valamit. De még szerencse, hogy megtettük, különben egy napszemüveg, pár hajba való, egy fél pár zokni és ehhez hasonló apróságokat itt hagytuk volna!

– Szerintem igen – tűnt föl Harry.

– Szerintem is – csatlakozott Eleanor.

– Remek, akkor mehetünk?

– Igen!

– Igen! – szólaltak meg egymás után. Bólintottam, aztán még utoljára végig néztem a gyönyörű szép lakosztályunkon, amit három hét alatt igen, igen megkedveltem. Elraktároztam ezt a kis időt a memóriámban. Az őrültségeket, meglepetéseket, szomorkodást – khmm... – és a véget nem érő hülyülést.

Egy halvány mosollyal az arcomon az ajtóhoz léptem és lenyomtam a kilincset. Mivel már, a személyzetnek köszönhetően, a csomagjaink az autóban vártak minket, nem kellett cipekednünk – csak azt a kevéske mütyürt, amit utólag megtaláltunk.

Nem, a mostani alkalommal nem kellett lépcsőznünk, nem is törtünk rá egy éppen uborka pakolásos fejű nénihez. Egyszerűen csak, úgy, ahogy a normális emberek – szóval magunkra egyáltalán nem jellemző módon –, egyszerűen csak beszálltunk a liftbe. Megnyomtuk a gombot, ami a földszintig visz minket. Aztán kép szakadás.

Kihunytak a fények, s a lift nyikorogva leállt. A negyedik és az ötödik emelet közt. Mindez még egyáltalán nem is zavart volna minket – hiszen ez nálunk akár mindennapos jelenség is lehetne, ha folyton lifttel közlekednénk. De az, hogy rajtunk kívül utazott még három „nagymenő” tizenhárom éves fiú, akik felváltva stíröltek engem és Eleanort..! Na, az több volt a soknál.

– Mi lenne, ha befejeznétek? – fordultam hozzájuk egy gúnyos mosollyal.

– Há' mi lenne? Semmi – válaszolta az egyik, aki talán hasonlított egy kicsit Justin Bieberre.

– Rendben, akkor most, hogy megvolt az engedékeny Perrie, én jövök! – lépett elém El. – Vagy befejezitek a fenekünk bámulását, vagy...

– Vagy mi lesz? – vágott közbe a piros mellényes, fekete hajú. – Idehívod a buzi pasidat a Nyál Direction-ből?

Na, erre aztán annyira felkaptuk a vizet – mindhárman, ráadásul, mivel egytől egyig érintettek voltunk a témában. El a piros mellényes, fekete hajúnak, én a Justin Bieber utánzónak adtam egy jó nagy, csattanós pofont, Harry pedig behúzott a harmadiknak, aki meg sem szólalt mondjuk, de a jelenlétével támogatta a másik kettőt, szóval jogos volt.

Hátat fordítva nekik – most már nem mertek megszólalni – vártunk. Vártunk, vártunk és vártunk. Aztán a változatosság kedvéért még egy kicsit vártunk, de egyszer csak újra világosság lett és a lift is folytatta megkezdett útját. Jó néhány pislogással, de kibírtuk az erős fényt, miután a szemünk hozzászokott a sötétséghez.

Kicsit fura volt, hogy így is észrevettek minket, mikor egyikőnk sem nyomta meg a piros gombot, de a a mai világ már olyan modern, hogy lehet, nem is kellenek hozzá vészjelzők, tudják, hogy valami nem oké.

Egy kis kitérő - avagy Danielle kitárul

S Z I A S Z T O K !

Ilyen bejegyzéssel erre a blogra - de szerintem másikra sem - nem érkeztem még. Szóval, talán szokatlan lesz nektek. Egyáltalán nem sértődöm meg, ha nem mindenki olvassa végig, hiszen ez nem a történettel kapcsolatos - annyira.

Szó lesz a legújabb (történetes) blogomról, a kettő design-osról, a terveimről, na, meg persze, magáról a GWPL-ről. Hát akkor, kezdjük is az elején! 

Skype Call

Ez lenne a legújabb blogom címe. Szerintem egyedi az egész sztori, legalábbis én még nem találkoztam hasonlóval. Bár ez csak az én véleményemet takarja... :D Igazából fordítom a blogot, de sok mindent átírok úgy, ahogy nekem tetszik, néhány jelenetet kihagyok, néhányat pedig pluszba beleteszek, szóval félig az én fantáziám szüleménye is. Nézzünk is róla egy kis kedvcsinálót - vagyis a fülszöveget.

A Skype-ot a világon mindenhol használják. Barátok kommunikálhatnak a világ minden tájáról egymással. A párok videón is láthatják egymást, ha éppen távol vannak egymástól. A játékosok Skype hívás közben számítógépes játékokat próbálnak ki, miközben megbeszélik a stratégiát. 
De Amelia... mondjuk úgy, hogy az ő története egy kicsit más.

LINK LINK LINK LINK LINK LINK LINK LINK LINK LINK

Wonderland, Dare to dream

Ezek ugye a kettő design blog, amiken társzerkesztő vagyok. A Wonderland pár napja hirdetett egy könnyed blogversenyt, amiről részleteket ITT olvashattok. Számítok rátok!:)  A Dare to dream oldalhoz pedig nem rég csatlakoztam. Itt rendelhettek tőlem, ha esetleg van kedvetek... De többet nem tudok róluk mondani írni.

Díj

Nagyon szépen köszönöm Alice-nek♥

SZABÁLYOK

1. linkelj engem!

2. válaszolj 4 kérdésre!

3. Írj magadról 4 dolgot!

4. küldd tovább a díjat 4 embernek!

VÁLASZAIM

1. 1D, vagy 5SOS? - egyértelműen a 1D! a másik képbe sem jöhet!!

2. nézed a Pretty Little Liars-t - naná!

3. jelenleg hány blogod fut? - 2 történetes, 2 design.

4. mit tanácsolsz egy kezdő bloggernek? - legyen önbizalmad! ne rettenj el az első rossz szótól!

4 DOLOG RÓLAM

1. egy héten át írtam ezt a bejegyzést, mivel mindig meg kellett szakítanom valami miatt...

2. eddig utáltam az éneket, de idén már a kedvenc tantárgyam, hála a tanár úrnak!♥

3. hétfőn megvettem a Keserkék c. könyvet, és csak otthon jöttem rá, hogy ez egy sorozat harmadik része.

4. hogy legyen valami a blogról is: már csak 2 fejezet van hátra.

JELÖLTJEIM

paapaya - örök♥

bogi & eszti

bo e.
netty

Girl With Purple Lips

Ötletes cím, nem? Nem láttam még sehol... Oké, hagyjuk is, nem a sztori címének elemzése miatt hoztam létre ezt a bejegyzést! 

Említettem az elején, hogy a BTH rendezvény keretein írtam ezt a történetet. Szóval már valójában készen van. Csak arra vár, hogy TI is elolvassátok, véleményezzétek! És most, hogy már ennyire a végén járunk a blognak... nem is tudom. Olyan furcsa érzés. Na, mindegy. Tervezek még egy írói-utószót, az lesz itt - asszem' - a legutolsó bejegyzés... Szóval a jövőhéten kitehetem a BEFEJEZETT szócskát a blogcím után. Nem furcsa? Nekem nagyon:D Még sosem történt velem ilyen, nem hittem, hogy lesz valaha is annyi energiám/türelmem/akaratom, hogy egy teljes történetet megírjak. De hát, ez is megtörtént!

Mi lesz ezután?

Amit fentebb is említettem, nyitottam egy új blogot, a Skype Call-t. Nincs megállás!*menőnek érzi magát*  Szóval ott megtalálhattok ezután, remélem, ott is összegyűlik egy ilyen kis "közösség", mint itt, a GWPL-en.:) Megszerettelek titeket, be kell, hogy valljam:D 

És, ami az újdonság; tervben van még egy blog! Ami ugyan nem egy történettel fog foglalkozni, hanem sok kicsivel. Ezek a történetek a 1D körül fognak forogni. És ebből talán már ki is találhattátok: ZERRIE sztori is lesz, ezrével... 

Még nem publikus az oldal, de a címét megosztom veletek; Live. Love. Novels.

KÖSZÖNÖM, HA VÉGIG OLVASTAD,

 Danielle Cobbler 

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK

18. rész: A húszassal fogunk menni!

Kedves Olvasók!

Kellemes vasárnap estét kívánok nektek! Hogy vagytok? Várjátok már a szünetet? Esetleg hozzátok már beköszöntött? Mik a terveitek? Remélem, benne van a 24-ei egész napos Steal My Girl klip nézése!!:D

Vártátok már ezt a részt? Ti is érzitek, hogy közelít a vég? (Titeket is idegesít, hogy folyton kérdéseket teszek föl?) 

Tessék-lássék, 18. fejezet a Girl with purple lips-ből - mindenképp' hagyjatok magatok után nyomot!

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,

 Danielle Cobbler 

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK

------------------------------------

PERRIE

– Ma nem lesz olyan meleg, maximum tizenöt fok – kiáltotta Eleanor.

Nagyszerű, akkor legalább azon már nem kell agyalnom, milyen szellős, nyárias ruhát vegyek föl. Így végre hasznát is veszem azoknak a daraboknak, amiket hoztam.

A választásom egy fehér ing, bézs bőrkabát, egy bézs farmernadrág, valamint egy szintén bézs magas sarkú lett. Plusz ezekhez még hozzácsaptam néhány fehér kiegészítőt. Gondolok itt egy mini táskára, fülbevalóra, karkötőkre és hajba valóra.

Mikor elkészültem, átsétáltam a nappaliba és leültem egy fotelba. Mivel se El, se Harry nem készült el, így egyedül voltam ott. Nem szokásom, de mivel éppen halálra untam magamat, egy kisebb mérlegelés és egy ördög-angyal játék után a kezembe kaptam az öcsém telefonját, és naná, hogy az üzenetek menüpontba léptem be. A legelső beszélgetésre kattintottam rá, ami nem nevet, hanem számot írt ki.

Csak hat SMS-t kellett elolvasnom, rájöttem, hogy az öcsémre bizony rátalált a szerelem. Még hozzá nagyon cuki, rózsaszín ködös szerelem. Komolyan, olyan édes, „Nyuszim”-nak hívja a leányzót. Késztetést éreztem, hogy halljam a lány hangját, hátha találkozok vele, és akkor fel tudjam ismerni. Okos lány módjára nem Hazza telefonjáról tárcsáztam, mert azt látta volna, hanem az enyémről. Ami viszont igen… meglepőre sikeredett. Na, jó. Majdnem szívrohamot kaptam.

Szóval. Éppen, hogy írnám be a harmadik számjegyet, mikor automatikusan kidobja a készülék azt a nevet, akinek ugyanígy kezdődik a telefonszáma. Ügyet sem vetve rá, gondolván, biztosan csak véletlen egybeesés, folytattam. De az onnan akkor sem tűnt el, mikor befejeztem. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, leellenőriztem háromszor is, de a számok csak-csak egyeztek. Mint a hideg zuhany, úgy ért a felismerés, értelmet nyert minden kis nyom, utalgatás.

Waliyha Malik. Ő az a bizonyos lány, aki elrabolta Harry szívét.

17. rész: Maya Dolites

Kedves Olvasók!

   Régen írtam már a fejezet előtt, így most a fontos dolgokat "elhadarom" egy szuszra. A legelső és egyben legfontosabb dolog: közelít a vég, már csak 3 fejezet van hátra, ezzel együtt. És mivel erről már nem is tudok mit mondani, rátérnék a következő témára, ami nekem nagyon sokat jelent. Eltűntetek. Vagy nem tudom, de semmi visszajelzést nem kaptam az utóbbi pár részhez. Ennyire förtelmesek lettek volna? Pedig tudom, hogy sokan kattintottatok a "tovább a teljes fejezethez!" linkre, mivel megmutatják a statisztikák! Az pedig tán' csak azt jelenti, hogy elolvastátok... Hát igen, ezzel szomorúvá tettetek engem. Mindenesetre, szeretném, ha ez a rész alá írna mindenki, aki olvasta. Összejön? Remélem.

   A fejezetről pedig. Elnézést a "csúnya" szavakért, de úgy gondoltam, itt elengedhetetlen, mivel maga a fejezet, vagyis az a bizonyos levél stílusa ilyen. És, lehet, hogy talán túl részletesen írtam le azokat a dolgokat, meghagyom nektek így, eredetiben. 

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,

Danielle Cobbler

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.

-----------------------------------------------------

PERRIE

Sok időm ment arra, hogy utánajárjak az igazi címednek, így nagyon remélem, hogy eljut hozzád ez a levél!

Először is, szeretném leszögezni, hogy ez nem egy rajongói levél, mivel én személy szerint tiszta szívemből utállak téged! Semmi hangod nincsen, egyszer hallottam egy dalod, migrént is kaptam miatta, így utólag is köszönöm szépen, meglettem volna nélküle is. Az a kis hírneved, amid van csak a One Directionnek köszönhető, szóval higgadj le, nem kell ám dívásodni, oké? El kell ismernem, nálad nagyobb ribancról még nem hallottam, gratulálok hozzá. Komolyan, vegyél vissza, mert a hideg ráz tőled. És azt ajánlom, sürgősen változtass stílust, mert a mostani… hogy is fogalmazzak úgy, hogy ne bántsalak meg? Vagy tudod, mit? Magasról teszek rá, sőt remélem, megérint téged ez az üzenet annyira, hogy eltakarodsz a kamerától örökre. Szóval, azt akartam mondani, hogy a mostani stílusod – ha lehet egyáltalán annak nevezni – hasonlít egy fogyatékos disznóéra, aki maga választja ki, mit vegyen föl. Vagyis, bocsánat, nem akartam megsérteni ezzel azokat a szegény kis malackákat!

De térjünk a lényegre, most, hogy ócsárolhattalak téged, szebb is lett a napom. Mégis csak jó vagy te valamire! Hol is tartottam? Ja, igen!

Zayn az enyém! Csak az enyém! Hogy jössz te ahhoz, hogy belerondíts a mi életünkbe? Ráadásul könyörgöm, még a vak is látja, hogy csak érdek kapcsolat az egész. De ezt én pont leszarom, térjünk a lényegre!

Mi tökéletes harmóniában éltünk együtt, minden meg volt, ami kell egy IGAZI párkapcsolathoz: egyetértés, összhang, meg minden, de volt egy olyanunk is, ami köztetek biztosan nincsen: mégpedig a SZERELEM. És aztán, hipp-hopp, jössz te azzal a jó nagy hátsó feleddel és tönkreteszel minket… vagyis majdnem. Igen, összejöttetek Zaynnel, tudom jól. Viszont azt te már nem, hogy a drágalátós barátocskád nálam kereste a boldogságot. Igen, jól olvasod, lefeküdtünk, MEGCSALT téged. Nem is egyszer, nem is kétszer… nem is százszor. Képzeld, tegnap is meglátogatott engem. Hmmm… az az együttlétünk… Isteni volt! És ma is jön. Meg amúgy hetente jár hozzám. De van, mikor nem bírja ki nélkülem és gyakrabban tesz látogatást. Hát nem édes? Ó, dehogynem.

Igazából Zaynie nem akarta, hogy megtudd, már nem is emlékszem, miért. De én úgy gondoltam, ennyit megérdemelsz. Többet nem, de ennyit igen. Vagy lehet, hogy nem is ez az indok vezérelt, inkább csak jó az orrod alá dörgölni, én mennyivel vagyok jobb nálad. Ki tudja?

Áhh, tudod, most mit csinálok azon kívül, hogy ezt a levelet írom neked? Egy képet nézegetek, s arra élvezek. Egy képet, amin Zayn van… meztelenül. Olyan tökéletes az alakja, meg mindene, amúgy.

Perriekém, kezdelek megsajnálni. Olyan nyomorult vagy. Ohh, szegény kicsi Perrie, ha tudnád, milyen szívesen nézném az arcodat, miközben ezt olvasod! Kíváncsi vagyok, hogyan reagálod le ezeket. Annyira, de annyira kíváncsi…

16. rész: Leszbi vagyok!

PERRIE

Két hét. Ennyi idő telt el azóta a nap óta, mikor felültünk a Londonból egészen Rio de Janeiroig tartó repülőgépre. És igen sok minden történt két hét alatt. Példának okáért, kiderült, hogy leszbi vagyok, de ezt majd csak szép sorjában. Remekül haladunk a forgatással is, már csak pár másodpercnyi részletet kell felvenniük a stábnak, s néhány vágás és miegyéb után már kész is lesz a Bad Girl hivatalos videoklipje. Hát nem fantasztikus? Ezek mellett pedig még annyi, de annyi mesébe illő jelenetet éltünk meg e pár nap leforgása alatt! Egyszer mondjuk, egy hajókirándulásban vehettünk részt. Csodálatos érzés volt a tiszta, kék tengert szelni. Még delfineket is láttunk! Nagyszerű volt, én mondom. És, ha ez még nem lenne elég, meglátogattuk Brazília legnagyobb árvaházát. Olyan édesek voltak a gyerekek. Bár nem nagyon értettük meg egymást, a kisebbekkel szavak nélkül is jót tudtunk játszani, a tizenévesekkel, akik valamilyen szinten tudtak angolul, pedig jókat nevettünk és beszélgettünk. Olyan erősek ezek a gyerekek! Én el nem tudom képzelni az életemet úgy, hogy nincs anyukám. Bár sokszor összevesztünk, halálosan szerencsés vagyok, hogy megadatott ő nekem. Így miután Paullal és Dustinnal lebeszéltük a dolgot – mivel nyilvánvalóan Harry azonnal belement –, a dalunk előrelátható bevételének kilencvenöt százalékát nekik ajándékozzuk. Én szívem szerint az egészet, de nem lehetett, mert abból a maradandó öt százalékból a stábot kellett kifizetnünk. Na, de kanyarodjunk is vissza oda, hogyan is látott napvilágot az a hír, hogy a nőkhöz – pontosabban egyhez – vonzódom!

- Halljátok, ezt látnotok kell! – kiáltotta Harry. Mivel halványlila fogalmunk sem volt arról, mit akar, esetleg történt-e vele valami, egyből odasiettünk hozzá.

- Ki sérült meg? – kérdezte egyből ijedten Eleanor.

- Mi? – nevetett fel Hazza. – Csak nézzétek a tévét.

Kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén és vártuk, mi is olyan fontos.

- Most meg mit csinálsz? – pillantottam le a – szó szerint – lábam előtt heverő öcsémre, aki a telefonját bütykölte.

- Üzenek a srácoknak, hogy ők is láthassák – válaszolta, miközben szorgosan pötyögött. Rántottam egyet a vállamon, aztán pedig a tévének szenteltem a figyelmemet.

- Következő műsorunkat tizenkét éven aluliaknak nem ajánljuk – jelentette ki a monoton hang.

- Szép jó estét mindenkinek! Chelsea Briggs vagyok, és ez itt a WTF! – szentséges teremtőm, milyen hangja van már ennek a nőnek? – Ma is, mint minden vasárnap, egy óriási titokról rántjuk le a leplet! És ez nem más, mint azok az egyértelmű jelek, avagy az igazság Perrie Edwards és Eleanor Calder kapcsolatáról!

15. rész: De csak azért, mert rólatok van szó

PERRIE

Reggel iszonyú fejfájásra ébredtem. De nem az enyémre, hanem Harryére.

- Mi van már? – nyöszörögtem.

- Segíts rajtam, Nővci. Szétrobban a fejem és már elfogyott a fájdalomcsillapító. Mit tegyek? – ült le az ágyam szélére.

- Hajj – sóhajtottam lemondóan. – Először is, ittál tegnap, vagy mitől fáj a fejed?

- Csak annyit, mint ti.

- Akkor? – néztem rá követelően. Annyit agyaltam az éjjel a múlton, hogy alig aludtam valamit. Érthető, hogy nyűgös vagyok.

- Nem tudom, de ne legyél már ilyen mogorva. Mi bajod van? – pillantott rám szeretett teljesen. Nem tudok ellene mit tenni, egyszerűen nem megy, nem ment nekem sohasem az, hogy ne hódoljak be Harry könyörgő tekintetének.

- Semmi – keltem ki az ágyból. Beletúrtam a hajamba, feltűnésmentesen akartam volna kezdeni vele valamit, mert ki tudja, hogy nézhetek ki, abban pedig biztos voltam, hogy a kamerák már vesznek minket.

A konyhába vánszorogtam, onnan pedig a hűtőhöz. De semmit nem találtam benne, csakis egy lejárt szavatosságú tejfölt – ami egyből repült is a kukába –, meg pár száraz zöldséget.

- El kéne menni, bevásárolni… – csuktam be a frizsider ajtaját és néztem Hazzre.

-… Vagy rendeljük meg online a cuccokat – vetette fel, s már szaladt is el valahova, aztán pár pillanat múlva visszatért a laptopjával a kezében.

- Nem lehetsz ilyen lusta! – hitetlenkedtem.

- Mehetünk felőlem, de a legközelebbi bevásárlóközpont messze van, nincs kocsink, autókölcsönző egy darab sincs a közelben, és még csak tömegközlekedéssel sem tudnánk eljutni oda…

- Mutasd csak az ajánlatot! – változtattam meg a véleményemet egyből, miután felsorolta a hátrányokat.

* * * * *

Két óra múlva már üdébben és több energiával álltam neki, hogy elkészítsem a szuper bájitalomat, amitől pikk-pakk elmúlik a fejfájás. A kiszállító szerintem egész évben összesen nem vitt sehova annyi cuccot, mint amit most hozzánk. Már El is felkelt, de őneki sem engedtem, hogy megnézze, mit is csinálok. Mármint azt tudta, hogy mit, csak azt nem, hogy hogyan. És akármenyirre is jó barátnőm, ezt még neki sem árulom el. Titkos recept.

Mikor elkészültem a keverékemmel kiöntöttem a lila – tudom, eléggé bizarr szín – löttyöt három pohárba. Elkiáltottam magam, hogy jöjjenek ide, s mintha csak erre vártak volna, egyből megjelentek a kis asztalkánál.

14. rész: Az viszont titok...

Kedves Olvasók!

   Hát igen, ez lennék én... Késtem. Blahh. Én már megszoktam, de.. Íjjj, bocsiii:/ Azért remélem, nincs harag, azt pedig még jobban, hogy írtok egy-két sort ehhez a részhez is:) Köszönöm azoknak, akik sokszor írtak, titeket aztán nagyon-nagyon szeretlek♥
    A fejezetről annyit, hogy ne ijedjetek meg! Ez is a sztorihoz tartozik, csak éppen egy kis kitérő. A múltban játszódik. Azt meséli el, hogy találkozott Pezz és Zayn. Persze ez az én fantáziám szüleménye, a valóságban nem volt ennyire... De majd meglátjátok!

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,

Danielle Cobbler

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.

----------------------------------------------------

PERRIE

- Csajok, hogy áll? – fordultam legjobb barátnőimhez. Éppen az egyik legszexibb, legtöbbet mutató, legdögösebb ruhámat vettem fel, hiszen akárhová is megyünk, egy nőnek mindig a legtöbbet kell kihoznia magából. És ez nem „akárhol” lesz. Ez nagy alkalom lesz. Már csak azért is, mivel a srácok kitalálták, hogy betörünk egy… moziba. Tudom, nem a legnagyobb bűntett, de tök izgalmas lesz, biztosra veszem. És azt is mondták a fiúk, hogyha ez jól sikerül, akkor beülünk a város legdrágább éttermébe – mivelhogy értelemszerűen a kassza tartalmáért megyünk.

- Jackson el lesz ájulva tőled – biztosított Jade. Egy hamis mosolyt varázsoltam az arcomra, hiszen eljutottam odáig, hogy teljes mértékkel teszek Jackson véleményére. Igazából csak azért akartam bejönni neki, mert ő a suli legmenőbb pasija, meg hát ott bujkált bennem a kis ördög, így eluralkodott rajtam az a „meg akarom szerezni ” érzés.

- Pompás – pattant fel Jesy. – Indulhatnánk már? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már szinte ki vagyok éhezve a veszélyre…

Igen, ilyenek vagyunk mi. Függetlenül attól, hogy tizenhat évesek vagyunk… szóval nem vagyunk az a fajta „jajj, ott egy pók, mentsen meg valaki”. Inkább a rossz kislányok kategóriába sorolnám magunkat.

- Induljunk – bólintottam.

- Ja, és P, csak meg akartam kérdezni, tudatában vagy-e annak, hogy ez a ruci az est végére lekerül rólad? – majdhogynem dalolta a szavakat göndör hajú barátnőm, mikor elhaladt mellettem.

Éreztem, hogy egy aprócska gombóc keletkezett a torkomban attól, hogy szóba jött ez a számomra rettentően kínos téma. Mivel ők hárman már nem voltak szüzek – legalábbis ezt állították –, kénytelen voltam ezt füllenteni nekik. Attól függetlenül, hogy a korombeli lányok többsége úgy gondolta, én nekem nem volt létfontosságú lefeküdnöm akár egy vadidegennel, csakhogy ne lógjak ki a sorból.

Bár ha valaki ránk nézett, egyből az jöhetett le neki, hogy ez mind csak felszínesség, az igazság az, hogy ez az egész nem arról szólt. Néha-néha talán mi is mosolyszünetet tartottunk, csak azért, mert mondjuk, valamelyikünk abban a pár cipőben jelent meg, amit egy másikunk az előző napokban szemelt ki magának, de ez mindenkivel megesik, nem igaz? A valóság az volt, hogy nagyon jó barátságot ápoltunk, csak mindenkinek megvolt a maga szép – vagy nem – titka.

13. rész: Az az egyszerű tény, hogy a nővére vagyok

PERRIE

És még egy valamit fel tudok írni a listámra, ami a FELELŐTLEN VISELKEDÉS címet kapta. Ez pedig nem más, minthogy hajnali fél hatkor aludtam el, hiszen addig beszélgettünk Zaynnel. Akkor is csak azért tettük le, mivel Szerelmem észbe kapott és figyelmeztetett engem, hogy a mai napom valószínűleg kemény lesz és a teljes figyelmemet igényli. Bár alig aludtam valamit, egyáltalán nem bántam meg. Elmeséltem neki a kis „kiruccanásunkat”, amiről ő nem tudhatott, hisz’ azt nem közvetítette a tévé. Beavattam abba, hogy most is barna hajam van. Ő is elmesélte a napját, ami ugyan nem volt valami eseménydús, én mégis szívesen hallgattam, hiszen olyan jó volt vele beszélgetni, bár igaz, semmi nem pótolhatja azt, mikor egymás mellett agyunk. Olyankor meg tudjuk fogni egymás kezét, bármikor lophatunk a másiktól egy rövid, vagy éppen hosszabb csókot. Igen, ezek tényleg pótolhatatlanok, mégsem szabad lebecsülni egy egyszerű hívást sem, hiszen az is több, mint a semmi.

– Jó reggelt! – köszönt Eleanor. Ő sem nézett ki sokkal jobban, mint én. És ezt onnan is tudom, hogy mindenhol tükrök vannak ebben a lakosztályban.

– Jobbat – nyögtem fel, mivel abban a pillanatban, a fejembe nyilallt a fájdalom. És a másnaposság.

– Én nem találtam semmit a fejfájásomra, de azért te még próbálkozhatsz – javasolta El.

– Fenéket, majd elküldjük egy patikába Harryt – legyintettem. Barátnőm rám bökött mutató ujjával és elismerően bólogatott.

– Mi van velem? – jött a képbe az emlegetett szamár.

– Te szépen elmé... vagyis. Ugye elmész egy gyógyszertárba és hozol fájdalomcsillapítót? – pislogtam rá kérlelően.

– Azt lesheted – nézett rám úgy, mint egy hülyére.

– Ha! – szívtam be a levegőt. – Velem nem beszélsz így és most el fogsz menni azért a gyógyszerért. Indulás, van rá negyed órád!

Lehajtott fejjel bújt bele a papucsába és sétált ki az ajtón.

– Ezt meg hogy csináltad? Jó ötlet elküldeni őt, de hogy meg is teszi... – csodálkozott El.

– Hát... – rántottam meg a vállam. – Legyen elég annyi, hogy az évek során megtanulta, hogy amit én mondok az szent és sérthetetlen, avagy nem jó velem kötözködni. Meg ezekhez még hozzácsapódik az az egyszerű tény, hogy a nővére vagyok.

* * * * *

– Megjöttem – hallatszott Harry hangja és egy ajtócsukódás is. Mivel én még a fürdőszobába készülődtem, nem tudtam lemenni hozzá, de ezt ő megoldotta. Két perc múlva ugyanis valaki kopogtatott az ajtómon.

– Gyere – kiáltottam. Az én drága öcsikém bújt be hozzám, ezért kénytelen voltam letenni a szempillaspirált és rá figyelni.

– Először is, hoztam neked... – nyomott a kezembe egy bögrét, aminek a tartalma minden bizonnyal a fájdalom csillapító volt, belekavarva a teába. – És még ezt is... öhm, bocsánatkérés gyanánt – adott még egy dobozt is. Egy gyönyörű szép nyakláncot rejtegetett, ami pont olyan papírrepülő alakú volt, mint az övé.

– De aranyos vagy – ugrottam a nyakába, persze előtte letettem a kezemből a gőzölgő italt. Kibújtam öleléséből és hátat fordítottam. Odaadtam neki a láncot, hogy tegye fel nekem és elsöpörtem az útból az útban lévő hajzuhatagomat. Egy halk, alig hallható kattanás jelezte, hogy rajtam van a szépséges medál. Most már ez is összeköt minket, úgy, mint a Zayntől kapott, csak ez persze tesóságilag.

– Mostantól mi vagyunk a legmenőbb páros, ugye? – kacsintott rám, én pedig csak nevetve folytattam a sminkelést.