Kedves Olvasók!
Úgy érzem, nagyon régen voltam itt. Pedig még egy hónapja sincs, hogy megírtam a búcsúmat. Na, de térjünk is a lényegre. Ja, nem, még nem. Előtte még lenne valami fontos!
Nyitottam egy blogot. Ami nagyon nem az, mint amiről - idézőjelben - beszéltem. Mivel ez egy Larry Stylinson fanfiction. Én pedig tényleg meg akartam írni a Kissé gyanús című művemet, már a közepénél jártam, amikor bumm; beleszerettem Larry-be. Én azt nem tudhatom, hogy a kapcsolatuk a valóságban milyen szinten van, csak reménykedhetek, de ez nem jelenti azt, hogy nem írhatok róluk. Pontosabban fordíthatok. Mivel azt csinálom. Nagyon rövid történet, de tényleg, egy fejezet - igazából a blogon szösszenet-nek fogom hívni a terjedelme miatt - alig 1 oldal Word-ben. És éppen ezért kétnaponta lesznek fent a részek. Én már a felét lefordítottam, szóval csak rátok várok. Remélem, velem tartotok majd, akkor is, ha nem vagytok Larry-sek, mivel egy kis kritika mindig jól esik az embernek. Holnap jön az első rész szösszenet, szerdán a második, pénteken a harmadik, szombaton a negyedig... És így tovább. A blogot ide kattintva érhetitek el.
Na, most már rátérhetek a lényegre. Hoztam nektek egy one shot-ot, ami, tőlem szerintem megszokhatóan, iszonyú rövid lett. De ezért one shot a one shot, nem? Nem értem, mások mit irkálgatnak tíz-húsz oldalon át, amikor ennek csak egy egy levegős történetnek kellene lennie. Remélem, érezhető volt az irigylés. Na, mindegy, lényegtelen.
Ebben a pici kis történetben pár dolog el fog térni a GWPL-ben alkalmazott felálláshoz, s így közelebb lesz a valósághoz, egy dolog pedig - szinte erről szól az egész, de nem akarom elárulni xD - semmihez nem lesz... köthető, remélem, ez így értelmes.
És még valami, ez a történet nem teljesen az én fantáziám szüleménye, egy kedves ismerősöm segített néha-néha, na meg jó barátunk a Wattpad. xD És igen, szerintem ennél hosszabb előszót még életemben nem írtam, szóval itt abba is hagyom...
KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,
Danielle Cobbler
VOLTAM, VAGYOK, LESZEK
Sok külön töltött nap után végre meg tudtunk szervezni egy kis összejövetelt szerelmemmel és a családunkkal. Pontosabban, Anyu, Trisha, Zayn és én tudtunk itt lenni, mivel Zayn testvérei valamilyen táborban voltak, a bátyám pedig a barátaival bulizott. Így hát négyen maradtunk.
Tökéletesre szerveztük meg ezt az estét. Kivittük a hátsókertbe pár nagyobb párnát, amiket a földre leterített paplanra tettünk rá. Egy állványt és egy projektort is kicipeltünk, hogy tudjuk is nézni a filmet valamin. Az a bizonyos film pedig nem más, mint A rettenthetetlen. Ennél jobb film szerintem a világon nincs és tudom, hogy Trisha és anyu is osztozik a véleményemen.
Rettentően örültem, hogy végre együtt lehetünk Zayn-el. Láttam az arcán, hogy már neki is hiányzott ez a kis pihenés. Belebújtam szerelmem ölelésébe és szóltam, hogy kezdhetjük a filmet. A film utolsó percei voltak, mikor megjelent Prada és Hatchi is. Mivel befurakodtak közénk, képtelen voltam egy másik pózt keresni, mivel úgy már nem igazán volt kényelmes, hogy két kisállat is közöttünk volt. Így már nem volt annyira meghitt...
Mikor végre-valahára megtaláltam az elképzelhető legkényelmesebb pózt, egy teljes percet sem ülhettem úgy, mivel...
– Most jut eszembe, be kellene mennem a szendvicsekért! – pattant föl Trisha.
– Segítek – követte őt anyu is. Kicsit furcsálltam, hogy most hirtelen mindkettejükre rátört ez a „ki kell hoznom a szendvicseket!” láz, de nem nagyon foglalkoztam velük.
Csakhogy miután szüleink eltűntek, Zayn is felpattant mellőlem.
– Hé, édesem, végre megtaláltam a kényelmes pózt! – nyávogtam. Csak kuncogott és rám kacsintott, majd... majd letérdelt elém.
– Perrie – nézett rám és ugyan még mindig ott lapult szemében a pajkosság, kicsit komolyabb lett. – Elmondhatatlan, amit irántad érzek.
Istenem! Ez tényleg az lesz, amire én gondolok? Te jóságos ég, ezt nem hiszem el...
– Annyira szeretlek téged, hogy az már szinte beteges. Te vagy az első gondolatom, mikor fölkelek és az utolsó, mielőtt lefekszem aludni. Egész nap te jársz a fejemben.
Ez tényleg megtörténik? Vagy csak az én képzeletem ennyire határtalan? Kibuggyant egy könnycsepp a szememből, annyira meghatott ezzel a pár édes szavával. Ha tudná, hogy én is pontosan így vagyok vele.
– Te vagy az egyetlen dolog, ami számít nekem ezen a világon, nem! Te jelented nekem a világot! Amikor külön vagyunk, az emberek sosem kapnak tőlem teljes figyelmet, mivel mindig te jársz a fejemben. Sokszor megemlítették már ezt nekem, de nem igazán tudok rajta változtatni... Nem mintha szeretnék. Mert én tényleg csak rád tudok gondolni, amióta beléd botlottam azon az utcán – nevetett föl, s vele együtt én is, ahogy fölelevenítettem legelső találkozásunkat. – Nem szeretném, hogy ez a dolog valaha is megváltozzon... Perrie, szeretném leélni veled az életemet. Hozzám jönnél feleségül?
Hirtelen nem is tudtam mit mondani. A könnyeim már patakokban folytak az arcomon, annyira meghatott szerelmem vallomása. Aztán elsuttogtam azt a bizonyos igent, és a nyakába ugrottam.
A szemem sarkából láttam, hogy sem Trisha, sem anyu nem a szendvicsekért ment, hanem csak leskelődtek. Ők is egymás nyakába borultak. Aranyos látvány volt, de még mindig a sokk, vagy nem is tudom, talán az a hatalmas boldogság, ami elöntötte a szívemet, egy kicsit lelassított.
Mikor fölpattantam, magammal sodortam két háziállatunkat is, viszont úgy látszott, ők is érzékelték, hogy ez valami különleges alkalom, nem is nyüszítettek.
Láttam. Láttam magam előtt, hogy az életem még csodálatosabb lesz ezek után, hiszen Zayn-t, életem szerelmét örökre magamhoz láncolhatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése