5. rész: Képes lettél volna csak úgy itt hagyni?

Kedves Olvasók!

Hát igen, az iskola is elkezdődött idő közben... Remélem, azért e miatt nem pártoltok el ettől a blogtól:) 

Kicsit - nagyon - szomorú voltam, mikor megláttam, hogy csak egy komment jött az előző részhez, de hát ez van. Most sem terveztem hosszút szövegelni nektek, hisz' igazából a német házit kéne csinálnom. De azt még akkor is leírom, hogy nagyon szépen kérlek titeket, jelezzetek nekem vissza valamilyen módon.... 

Ja, és amiért boldog vagyok, az az, hogy túlléptük az 1000 oldalmegjelenítést! Na, meg egy kicsit hirdetni is szeretnék:D Katt IDE és egy igazán izgalmas és klassz versenyen vehetsz részt!

JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK,
 Elena O'Connor

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.

PERRIE

A nap hamar elszállt. Az a nagydolog, ami miatt olyan rettentően hamar fel kellett kelnünk, az az volt, hogy elmentünk egy bevásárló körútra. Csak mi, csajok. Az elején nem nagyon repdestem az örömtől, hogy el kell szakadnom Szerelmemtől, hiszen, tudni illik, nagyon ragaszkodunk egymáshoz – ha az eddigiek alapján nem lehetett volna erre rájönni –, de aztán beláttam, hogy kell egy amolyan pasi mentes nap. Nagyon jól szórakoztunk, egy csomó új cuccot beszereztünk magunknak – persze, a próbafülkében lévő ökörködések a ruhákkal sem maradhatott el. Beültünk egy kávézóba, ott minden egyebet kifecsegtünk, ami férfiak jelenlétében nem volt megengedett. Persze az ilyen-olyan-amolyan képek készítése, majd a netre való feltöltése sem maradhatott el. A kedvencem az az volt, mikor Doniyaval pózolunk úgy, hogy az rajta egy Patrik-os, rajtam pedig egy Spongyabobos felső volt – azt inkább nem említem, milyen arcokat vágtunk. Utunkba esett egy bababolt is, amin természetesen, lehetetlenség volt csak úgy átmenni anélkül, hogy ne nézelődtünk volna. A többiek megjegyezték, egyáltalán nem bánnák, hogyha mihamarabb megajándékoznánk őket egy újabb Malik csöppséggel. A válaszom erre az volt, hogy mi sem, de a munkánk miatt erre várni kell még egy-két évet. Ezután, mivel mindenki kimerült a nagy járkálásban, az üzletekből üzletekbe mászkálásban, hogy egy Mekit is megejtettünk. A sült krumpli, hamburger és kóla között a baba-téma is nélkülözhetetlen volt a tálcáról. Elfantáziálgattunk, hogy melyik nevek illenének a Malikhoz, vajon fiú, vagy lány lesz-e, esetleg, kire mennyiben fog hasonlítani. Túránk még azonban mindig nem ért véget. Köztudott, hogy cipőkből sosem elég. Szóval, mondanom sem kell, vagy öt butikba betértünk – és sehonnan nem jöttünk ki üres kézzel. És, ha már úgyis ott voltunk, a fehér neműket is megnéztük. A csajok szívattak egy darabig azzal, hogy különböző, extrémebbnél extrémebb darabokat mutattak nekem. Aztán, mikor egy elfogadhatót – ami még mindig a többet mutat a kelleténél kategóriába sorolható azért – cipeltem be a fülkébe, rögtön jöttek utánam. Különösebb önbizalom hiányban sem szenvedtem, így igazat adtam nekik, mikor azt mondták, szexi vagyok benne. Őszintén, egy hangyányit tartottam attól, hogy Trisha szemében ezen túl egy ribanc leszek, de nagy kő esett le a szívemről, mikor ő is azon a véleményen volt, hogy csinos vagyok. Visszavettem a rendes ruhám és rohantunk is a pénztárhoz. Most már akkora, és olyan sok táskák lógtak a kezünkön, hogy csak egy utolsó állomásunk lehetett, ahol valami kis dolgot tudunk venni. Ez nem lehetett más, min a drogéria. Mivel én, ha álmomból is keltenek fel, akkor is tudnám, milyen kölnit használ Zayn, a többiekkel nézelődtem, és többek között Doniyanak segítettem új illatot keresni, mert a mostanit már unja. Ajánlásomra is kipróbált néhányat és azok közül is választotta ki a legjobb hármat, amiből pedig nekünk kellett eldönteni, melyik a kelti azt a hatást, hogy veszélyes, ugyanakkor bájos is. Hát persze, hogy a legjobbat vette meg végül! Csakhogy megkoronázzuk a napot, miután kivittük a kocsiba a cuccokat, megnéztünk a moziban egy Disney filmet, a Demónát. Tetszett, hogy végre nem a szerelem volt a középpontban – bár az is közrejátszott –, hanem a bosszú. És még jobban az, hogy „csajuralom” érzésem volt, miközben néztük a filmet és ettük a sok kukoricát – mert akármennyit is ettünk előtte, a tipikus mozi-kajának mindig van hely az ember pocijában. Összefoglalva; tökéletesre sikeredett a mai csajos-nap – bár egy ici-pici hiányérzet végig mellettem volt, Szerelmem miatt.

* * * * *

Könnyes búcsú után rögtön beszálltunk a kocsiba és ezerrel hajtottunk hazafelé. Majdnem két órával később indultunk a tervezettnél és Zaynnek másnap korán reggel kellett elindulnia. Édes volt tőle, hogy nem engem hibáztatott, mivel ők, a fiúk pontosan érkeztek, csak ránk kellett várni. Azért a „legközelebb itt hagylak” megjegyzés nem maradhatott el. Megadóan bólogattam és vágtam megbánt arcot, hogy persze, ez csak egyszeri alkalom volt, többet ígérem, nem fog ilyesmi előfordulni. Miután ezen túllendültünk, ő is és én is elmeséltem tőmondatokba a napunkat – azért mindent nem árulhattunk el, hiszen a mai az kifejezetten csaj/pasi program volt.

Hétköznap lévén, viszonylag hamar hazaértünk, ahol parancsomra Zayn azonnal ágyba dőlt, míg én bepakoltam a vásárolt holmikat – nem szerettem volna, ha másnap Szerelmem azt is elvinné. Ezt követően viszont én is bebújtam barátom mellé az ágyba, mivel majd’ elájultam, olyan álmos voltam – és ezt csak abban a pillanatban vettem észre. A lehető legközelebb csusszantam Zaynhez, aki már aludt. Legalábbis ezt hittem. Az, hogy – csukott szemmel ugyan, de – átkarolt és adott a homlokomra egy puszit, mindezt cáfolta

* * * * *

Csörömpölés és káromkodás – erre ébredtem. Mormogtam magamban egy sort, hogy ki az az idióta, aki hajnalok hajnalán ezeket teszi, majd tapogatózni kezdtem Szerelmem után, mikor rájöttem, az az idióta, aki hajnalok hajnalán csörömpöl és káromkodik, az ő volt, Zayn. Felvilágosodásomat követően úgy pattantam ki az ágyból és siettem le a lépcsőn, mint egy rakéta – bár mindezt megpróbáltam csöndesen tenni. Zayn mögé settenkedtem, majd hátulról átkulcsoltam a derekát, úgy intéztem hozzá szavaimat.

- Képes lettél volna csak úgy itt hagyni?

4. rész: Ha te nem, akkor majd én!

Kedves Olvasók!

Egy nagyon picit csalódott voltam, mikor láttam, hogy a legutóbbi részhez csak egy emberkétől jött visszajelzés. De azt az egyet(vagyis kettőt) köszönöm szépen, neked, drága Little Mix and 1D forever! Te tényleg egy nagyon-nagyon kedves, hűséges olvasóm vagy. Téged szeretlek :')

Amúgy... Olyan furcsa, hogy négyen fel vannak iratkozva a blogra, de egyikőjük sem kommentel, akik meg igen, azok nincsenek föliratkozva :D Áhh, mindegy, nem fárasztalak titeket a marhaságaimmal. Ha tetszett ez a rész, kommentelj, pipálj és iratkozz föl! 

UI: Kukkantsatok be a Filmajánló-versenyre is! A Wonderland c. design blog szervezi, aminek - ha nem tudnátok - én is a tagja vagyok. Szóval, katt IDE a részletekért :)

TOVÁBBI KELLEMES BÖNGÉSZÉST KÍVÁNOK,
 Elena O'Connor 

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.

-----------------------------------------------------------------

PERRIE

– Haló? – szóltam bele az egy másodperce még hangosan zenélő telefonba.

– Perrie? – hallottam meg… hát persze, Louis! Ő majdnem kiment a fejemből.

– Igen, mi újság? – érdeklődtem burkoltan az akciónk felől, hiszen Zayn is a szobában tartózkodott. Bár nem szokása, akarva-akaratlanul meghallhat egy-egy fontos mondatfoszlányt.

– Ó, minden rendben. Képzelt, ma vettünk répát – mesélt gyermeki izgatottsággal „kalandjáról. ” Mosolyogva és szem forgatva ingattam meg a fejem, pedig tudtam, hogy nem látja.

– Sok boldogságot! És még valami? – tereltem vissza a témát.

– Ja! Hogy te arról a dologról kérdeztél?! – lepődött meg, de szerencsére semmi sértettséget nem éreztem a hangjában. – Egy perc…

Louis tökéletesre időzítette magát – pont akkor ment el, mikor szerelmem odajött hozzám, a fejemre adott egy puszit, majd kiment.

– Itt is volnék – rikkantotta a telefon másik oldalán lévő emberke. – Szóval. Kaptam tőlük egy papírt, mindent leírtak nekem ide szépen. Na, szóval. Szóval, na! A terv a következő…

* * * * *

Egy kis lelkifurdalással bújtam Zayn védelmező karjaiba. Annyira el szerettem volna mondani neki. Utáltam előtte titkolózni, bár egyrészt erre nem sokszor került még sor, másrészt, pedig annak a személynek, aki évek óta a bizalmamba van, akivel kölcsönösen megosztjuk egymással minden jelentéktelen kis dolgunk, tettünk, szavaink, számára én egy nyitott könyv vagyok.

– Valami baj van, édesem? – na, tessék! Hogy megmondtam…!

– Nem, nincs semmi. Egyszerűen csak, nem érzem jól magam – végül is, nem hazudtam. Az utóbbi időkben a hangszálaim nem valami… jók. És ez betudható annak is akár, hogy a torkom néha iszonyatosan fáj. – Jajj, ne nézz rám így! Semmi komoly, nem kell azonnal kórházba szállítani, ne aggódj – kérleltem. Az aggodalmas arca most átment gondoskodóvá, le kellett beszélnem erről az egészről. Irtó édes, ahogyan törődik velem, de nem kell azért túlzásba vinni ezt se. – Zayn!

– Rendben. Mondjuk nem vittelek volna kórházba, csak aggódtam miattad. Ígérem, többször nem fog előfordulni! – nézett rám csalódottan. Upsz, lehet, hogy tényleg túlreagáltam a dolgot? Ohh, hogy én mekkora egy...!

– Ne, kérlek, Zayn, ne haragudj, rossz napom van. Ilyenkor mindig azokkal állok le vitázni a semmin, akiket a legjobban szeretek, tudod – bár megfogadtam, nem fogok egy férfi bocsánatáért sem könyörögni, most megtörtént. Fenébe a feminista elméletekkel! Ha az ember lánya szerelmes, képtelenség betartani azokat.

Szerelmem feje a csalódottságból a gyanakvóra, majd a hitetlenre változott. Végül gyöngéd vonásai mellett maradt, melyek igen csak a kedvemre voltak.

– Azt javaslom.... – vont közel magához a derekamnál fogva. A következő szavakat a fülembe duruzsolta. Mondanom sem kell ugye, hogy a „borzongás futott végig a testemen” egyáltalán nem lett volna elég kifejező ahhoz, amit éreztem a közelségétől? – Azt javaslom, tegyünk rá fátylat. Esetleg mivel engesztelhetnélek ki, Gyönyörűm?

– Szó sincs róla! – kulcsoltam át a nyakát. – Én voltam az elkövető, te pedig az áldozat. Szóval, mit szeretnél?

– Hmm. Lássuk csak – tettetett gondolkodást és egyből láttam, hogy valami olyant fog kérni, amit ha megadnék neki, ő lenne a csalódott. – Jól esne egy délután nélküled – és bingó! Nem vagyok az a sértődékeny fajta, és azt is jól tudtam, hogy csak ugrat, de azért nem esett valami jól.

– Rendben, szabad vagy, ma már nem látjuk egymást. Addig, míg te „Perrie-mentes-nap”-ot tartasz, én randevúzok egyet a lányokkal – szálltam ki öleléséből és indultam volna az ajtó felé, ha nem kapja el a csuklóm.

– Nem gondoltam komolyan.

– Én viszont igen – kacsintottam. Valójában csak egy kicsit húzni akartam az agyát, úgyse hagynám itt.

– Kicsi szívem, ne játssz velem – figyelmeztetett. Lehunytam a szemem és elszámoltam magamban háromig. Akkor aztán kivágtam az ajtót és futottam. Át a folyosón, ahol vagy három élesebb kanyart is be kellett vennem, majd a lépcsőn vágtattam volna le, de elkapott és a falhoz szorított. Jót kuncogtam ezen az egész gyerekes játékon. Pajkos tekintettel megragadta az államat és száját az enyémre tapasztotta. Ajkai bejutásért könyörögtek egyből, amit én rögvest meg is adtam. Kezeimet fölvezettem, és beletúrtam bozontos hajába. „Megigazítottam” neki. Somolyogva távolodtam el tőle, amit egy nem tetsző pillantással jutalmazott. Pedig én csak a „művemet” akartam megszemlélni.

– Igen, így valóban sokkal jobb – adtam hangot gondolataimnak. Szerelmem értetlen fejét látva csak legyintettem egyet, majd visszataláltam forró csókjaihoz.

– Ó, elnézést – az igencsak Trishájéra emlékeztető hang miatt ajkaink elváltak egymástól és felnéztünk megzavarónkra. – Én csak szólni akartam, hogy ebéd! Tényleg nem...

– Hé, nyugi már! – forgattam szemeimet. – Ez csak egy ártatlan csók volt, ugye, Zayn? – rebegtettem felé szempilláimat. Ő csak bólogatott – számomra érthetetlen okból kifolyólag, kerüli az efféle témákat az anyjával. Már csak azért is érthetetlen okból, mivel én anyuval mindig jól kijöttem. Teljesen nyugodtan társalogtam vele fiúkról, a szerelemről és olykor – ezt tényleg csak ritkán – a szexről.

– Induljunk – húztam magam után bűntársamat. Már meg sem lepődöm magamon, amiért ezeket a szavakat használom a mindennapi életben is.

Zayn anyja előttünk ment, míg mi mögötte, ezért nem láthatott meg minket. Szerelmemhez fordultam és csentem tőle egy – szigorúan csak – szájra puszit. Végre feloldódott és lazán átdobta a karját a vállamon, s közelebb húzott magához.

3. rész: Az nem undorító?

Kedves Olvasók!

Először is, ne aggódjatok, most gyors leszek! Elképesztően örültem, mikor megláttam, hogy az előző részhez három komment is jött. Ezek tényleg nagyon sokat jelentenek a számomra :') 

Na, már hagylak is titeket, csak először leírnék egy kis figyelmeztetést. A történetben Safaa-t 5-6 évesnek képzeljétek el1! Kicsit fiatalítottam rajta. Szóval, csakhogy el ne felejtsétek, leírom. Ha tetszett a rész, ha nem, írjátok le véleményeteket, pipáljatok, és iratkozzatok föl, nehogy lemaradjatok a frissekről.

TOVÁBBI KELLEMES BÖNGÉSZÉST KÍVÁNOK,
 Elena O'Connor 

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.

----------------------------------------------------------------------

ZAYN

Talán most jobban elgondolkodtam azon, amit Perrie mondott. Mikor utoljára beszéltünk erről eléggé félvállról vettem a dolgot – tudom szégyen, de akkor még Pezzt is. Régebben borzasztóan viselkedtem szerelmemmel. Sokszor megcsaltam, pedig ő semmi hasonlót nem tett. Sőt! Óriási balek voltam. Szerencsére megjavultam, és engedtem a tudatnak, makacsságom ellenére is, hogy szükségem van erre a gyönyörű, szőke teremtményre. Hogy létfontosságú számomra az ő boldogsága. És mióta ezeket beláttam, sokkal jobb az életem. De most, hogy látom őt sírni, megszakad a szívem. Főleg, hogy miattam teszi. És jogosan, ráadásul, ha az előbb felsoroltak nem lennének elegek. Viszont ez a dolog… az, hogy drogokhoz nyúlkálok… Nem tudok róla letenni. Függője lettem. Egyszerűen nem lehet ez megérteni egy „kívülállónak”. Az az érzés, mikor végre minden gondod elmúlik… Mintha a fellegekben lennék. De van egy olyan előérzetem… Van egy olyan előérzetem, hogy ezt a bizonyos érzést… Szóval le kell szoknom róla. Nem okozhatok csalódást. Se a rajongóknak, se a srácoknak, a családomnak sem, de legfőképp annak az embernek, aki a mindent jelenti számomra. Életem szerelmének, Perrienek. Tudom, hogy nehéz lesz letennem a kísértésről, de bízom benne, hogy az én egyetlenem segíteni fog ebben az egészben. Tisztában vagyok azzal. hogy a szeretteim mindenben mellettem állnak, így remélem, hogy együtt le fogjuk győzni ezeket az akadályokat. Mert bizony, elhatároztam, hogy soha többé nem fogok a kezembe kábítószert.

- Aludjunk, kicsim – suttogtam. Könnyes szemmel felnézett rám, lassan bólintott. De utálom így látni őt. – Hé, ne sírj, kérlek. Nagyon nem szeretlek ilyenkor. Az én mindig boldog, élet vidám Perriemet ilyen állapotban látni… Maga a pokol.

- Ne haragudj a kiborulásom miatt – törölte le a könnyeit. Elsöpörtem az arcából egy kósza hajszálat. Kezembe vettem az ő okos kis buksiját, s álla alá nyúltam a másikkal, kényszerítve ezzel, hogy a szemembe nézzen.

- Figyelj rám, édesem. Egy, valószínűleg nem tudnék emiatt haragudni rád, valószínűleg másért sem nagyon, de ez most lényegtelen. Kettő, megint csak szeretnélek megkérni arra, hogy ne sirasd az egereket – itt mind két kezemmel a fejét fogtam már, s homlokomat az övének döntöttem. – És végül… Csak úgy pofátlanul bejelentem; számítok a segítségedre.

Először összeráncolta homlokát, nem esett le neki a dolog. Egy picit még ült meghökkenve, mire is célozhattam?!, aztán, szépen lassan megértette. Azt a büszkeséget, boldogságot és szeretetet, amit tükrözött akkor az a gyönyörű szép arca látni, megfizethetetlen lett volna. A nyakamba vetette magát és jó erősen magához szorított.

- Zayn… úgy szeretlek téged! – suttogta az örömtől. Igen, ezért a gondtalanságért, amitől tündökölt az arca… ezért határozottan megérte ebbe az egészbe belevágni!

- Én is téged.

PERRIE

Egyszerűen nem tudtam elhinni. Féltem, hogy az egészet csak álmodtam. Hogy Zayn továbbra is folytatni fogja azt, amit. Muszáj volt megbizonyosodnom, róla, így – akármennyire is volt szerelmem elképesztően édes, amikor aludt – felébresztettem.

- Zayn, édesem. Ébredj, kérlek – rázogattam a vállát, persze gyengén. Ismertem őt, mint a tenyeremet, tudtam, hogy sokáig alszik, akárcsak én, de reménykedtem benne, hogy nem fog amiatt neheztelni rám, hogy felkeltem.

Nagyokat pislogott rám. Ásított egyet, s olyan savanyú arcot öltött föl magának, amire késztetést éreztem, hogy hangosan felnevessek. 

- Mi az már megint? – nyűglődött. Feltornáztam magam ülőhelyzetbe és kezeimet, testén keresztül, felvezettem az arcához.

- Nézz rám, Zayn. Mond meg, hogy álmodtam-e, vagy nem – kértem.

- Mire gondolsz? – tettette a hülyét. Félredöntöttem a fejem, jelezve, ez most fontos, vegye komolyan. – Nem álmodtad, kicsim. Most már aludhatok?

- Igen – vigyorogva mondtam ki ezt az egy szót, szinte oda se figyeltem. Visszahanyatlottam szerelmem mellé – pontosabban rá, a mellkasára. Jobb kezemmel simogattam a hasát, tudtam, szereti az effajta kényeztetéseket. Olyannyira büszke voltam rá…

- Mi ez a nagy vigyorgás? – nyitott be hirtelen egy kislány, Safaa. Mutatóujjamat a szám elé kaptam, hogy jelezzem neki, maradjon csöndbe, mert a bátyja próbálja az igazak álmát aludni.

- Csak boldog vagyok. Gyere ide, Nagylány, mondd, mit szeretnél? – kérdeztem rá.

- Öhmm… Ja, igen! Anya azt mondta, hogy rakjak rendet a szobámba… - egy csibész mosollyal a tudatomra adta, hogy számít a segítségemre. Szem forgatva álltam fel a kényelmes párnámról – mami ugye, Zayn volt. Le sem tagadhatnák, hogy testvérek – egyikük sem rajong a pakolásért. Nem mintha én annyira nagyon, de, ha van valaki, aki közben elszórakoztat, szívesen vállalom.

- Miért a bátyám felsője van rajtad? – kérdezte már a szobája felé tartva, és a pólómra bökött.

- Háát… Mert szeretem a bátyádat… és ezzel egyetemben szeretem a ruháit magamon hordani… - magyarázkodtam.

2. rész: Olyan kis cuki vagy!

Kedves Olvasók!

Hát, igen, eljött a vasárnap is. Ezzel együtt pedig a második rész is. Remélem, ennek nagyobb sikere lesz, mint az elsőnek. Szomorú voltam, hogy több, mint egy hét alatt senki nem vette a fáradtságot, hogy írjon nekem. Nem ódákat kell zengeni, csak elmondani, hogy tetszett-e, vagy nem. Na, sebaj, nem nyafogok, még a végén elpártoltok tőlem... 
És van egy kis bejelenteni valóm is. Ha szemfüles voltál, akkor láthattad, de ha nem, akkor én is elmondom, miket rejteget az információs dobozka az oldalsávban. Úgy döntöttem, ezentúl vasárnap és szerdán is hozok részt. Remélem, így nagyobb sikerem lesz. Még elmondom a szokásosat, aztán pedig hagylak is titeket. Iratkozzatok föl, komizzatok és pipáljatok, chatbe is írhattok.

Jó olvasást kívánok, 

Elena O'Connor

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

PERRIE

Már három órája csak utazunk. Kicsit – de tényleg csak egy ici-picit – unom már a végtelennek tűnő utat,

pedig nem először tesszük meg.

- Ne álljunk meg egy kicsit? - kérdezte Zayn, gondolom, feltűnt neki, milyen szenvedő fejet vágok.

- De, az jó lenne - csaptam le a lehetőségre. - Amúgy is pisilnem kell - tettem hozzá suttogva, bár barátom meghallhatta, mert elmosolyodott. Lekanyarodtunk az első felbukkanó benzinkútnál és míg szerelmem leparkolt én hátranyúltam a táskámért, hogy indulásra készen legyek. Zayn intett, miszerint maradjak még a fenekemen egy pillanatra, amit én kérdő tekintettel reagáltam le. Kipattant a járműből és átsietett az én oldalamra. Igazi úriember módjára kitárta előttem a kocsiajtót és még a kezét is nyújtotta, hogy segítsen kiszállni - nem mintha egyedül nem ment volna, de elképesztően aranyos húzás volt tőle. Sőt, mikor kiszálltam én is, megcsókolta a kézfejemet, majd édesen rám mosolygott.

Néha felteszem magamnak a kérdést – mivel érdemelhettem ki ezt az átkozottul édes férfit, aki mindig mellettem áll, szeret engem, és nem mellesleg oltári helyes? –, de nem kapok választ. Végül belenyugszom, hogy az Ég engem szemelt ki a világ legmázlistább embere díj nyertesének.

Ujjainkat összekulcsolva lépdeltünk a fotocellás ajtó felé és léptünk át rajta. Én a mosdók felé vettem az irányt, Zayn pedig a pulthoz ment, egy kis koffeintért.

Gyorsan elvégeztem a dolgom, aztán belenéztem a falra felfüggesztett – kissé összekarcolt – tükörbe. Megigazítottam a frizurámat, a kezemet fésűként alkalmazva, és ajkaimra is kentem egy kis szájfényt. Mikor úgy láttam, elkészültem a biztonsági ellenőrzésekkel, visszamentem az éttermi részlegre, Zaynhez. Rögtön elcsentem tőle a kis, műanyag pohárban lévő kávét, de csak egy kortyot ittam, nem nagyon szeretem az energia pótlásnak ezt a fajtáját.

- Kérsz valamit?

- Nem, köszönöm, ez a kisegér-korty is bőven elég volt - mosolyogtam kedvesemre. - Kimegyünk a friss levegőre? Vagy nem ültél még eleget, Édesem? - kacagtam fel visszafogottan. Adott a homlokomra egy puszit és már indultunk is.

Leültünk egy padra. Ráhajtottam szerelmem vállára a fejemet, így pihentük ki ezt a megterhelően hosszú utat – bár még nincs vége, de ez lényegtelen.

- Még mennyit fogunk abba az átkozott autóban csücsülni? - tettem fel a kérdést.

- Ne aggódj, Kicsim, már nem sokat – nyugtatásképp kezeit a combomra helyezte, s simogatni kezdte azt.

Sajnos nem tudtunk olyan sok időt ott maradni és csak elmerülni egymásban, mivel hivatalosak voltunk valahova, ahová nem nagyon illett volna az éjszaka közepén beállítani. – Most már szerintem ideje lenne elindulni, nem gondolod?

- De, még ma oda kellene érnünk Bradfordba.

Visszaszálltunk a Bentley-be, és folytattuk utazásunkat.

* * * * *

– Megjöttünk! – kiáltottuk el magunkat egyszerre. Mivel Zaynnek volt kulcsa, ezért meglepetésnek számíthattunk. Érkezésünkre mindenki felhagyta azt, amit éppen tevékenykedett és körénk gyűlt a Malik família apraja-nagyja – egy kicsi túlzással azért, mivel nem volt ott mindenki, csak a szokásos, szűk családi kör.

– Azt hittem, már sohasem értek ide – ölelt át minket Safaa.

– Elég lassan tudtunk csak jönni – magyarázkodott Zayn.

– Képzelem... – célozgatott Doniya. Válaszul csak két – pontosabban négy – szemforgatást kapott.

– Ohh, ne az ajtóban álldogáljatok már, gyerekek! Gyertek csak beljebb! – csóválta a fejét Trisha. Szófogadóan teljesítettük kérését, közben mindenkitől kaptunk egy-egy ölelést, néha valami kis, ártatlan megjegyzést. Végül az étkezőasztalt választottuk.

1. rész: Vadságot és szenvedélyt

Kedves Olvasók! 

Szeretettel köszöntök mindenkit a Girl with purple lips c. történetes blogomon! Remélem, elnyeri tetszéseteket az első fejezet, és továbbra is velem tartotok, számon követitek Perrie és Zayn kapcsolatát, életét. Mint az oldalsósávban is ki van írva, hetente egy fejezettel érkezek, pontosabban vasárnaponként. Igyekszem betartani majd a határidőket, hiszen maga a történet már be van fejezve, de bármikor közbe jöhetnek magánügyi problémák, ezekért előre is szeretnék bocsánatot kérni. 

Nos, nem is fecsegnék tovább, de még arra megszeretnélek kérni titeket, hogy hagyjatok magatok után nyomot! Tudom, tudom, hogy ez már a könyökötökön jön ki, de nekem, kezdő írónak tényleg óriási szükségem van a visszajelzésekre. Írjatok kommentbe, chatbe, iratkozzatok föl, vagy egyszerűen csak pipáljatok :)

Jó olvasást kívánok,

Elena O'Connor

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

PERRIE

- Gyönyörű vagy Angyalom, de nem gondolod, hogy kicsit túlzás ez a ruha egy megbeszélésre? - ölelt át hátulról Zayn.

- Átöltözzek? - kérdeztem riadtan. Csak két órámba telt, mire elkészültem. Azt hiszem, jogosan rémültem el. És már így is késésben vagyunk.

- Isten őrizz, csak induljunk! - kezdett el hátra felé húzni. Még vetettem egy utolsó pillantást magunkra, aztán végre megfordultam és szerelmem után mentem. Ujjainkat összekulcsoltuk, így mentünk le a lépcsőn, ki az ajtón, majd szálltunk be a kocsiba. Napszemüvegemet letoltam és bekapcsoltam a rádiót, ahol a srácok egyik dala ment éppen, így felhangosítottam. Rámosolyogtam Zaynre, aztán a homlokomra csaptam. Otthon hagytam a telefonom!

- Nagy baj lenne, ha visszafordulnánk? - kérdeztem félénken.

- Igen. Miért kellene? - nézett rám furán.

- Oh, végülis... nem fontos - nevettem el magam. Égnek emelte a szemeit, majd kezét a combomra tette. Valószínűleg már megszokta, hogy ilyen vagyok.

Hamar megérkeztünk Paul házához. Leparkoltunk a három kocsi mögé - szóval nem mi jöttünk utoljára -, aztán kiszálltunk. A hatalmas épület felé mentünk, közben Liam autója is befutott. Ő egyedül jött. Bevártuk, aztán én adtam neki két puszit, Zayn meg lepacsizott vele. Végül így hárman léptünk be a fiúk menedzserének az otthonába. Egyből a nappali felé vettük az irányt, ahol a többiek ránk vártak.

- Helló - köszöntem először,utánam pedig a két fiú. Úgy látszott, mindenki hozott magával valakit - történetesen a barátnőjét - Liam kivételével.

- Nos, csapjunk egyből a közepébe! - dörzsölte össze két kezét Paul. Mindenki őrá szentelte figyelmét.

- Kell nekem valami pörgős. Valami vad. Valami szenvedélyes. Kell nekem Harry és Perrie - jelentette ki minden habozás nélkül. Bátyámmal összenéztünk. Hogy-hogy mi kellünk neki? Ezt hogy is érti?

- He? - reagálta le roppant értelmesen Harry.

- Lefordítom nektek. Kell egy új dal, amivel újra a középpontba lehettek. És így, hogy Harry a banda nélkül lesz, csak érdekesebbnek fog tűnni ez az egész. Ezáltal még híresebbek lesztek - magyarázkodott. - És ezt a dalt a testvérpárosunk fogja énekelni.

- Szerintem így is eléggé felkapott... - kezdett bele El, de Paul közbe vágott.

- Annál több kell nekünk, nem igaz? - nézett körbe.

- Mit értesz azon, hogy vad és szenvedélyes? - húztam fel a szemöldökömet. Jó magasra, méghozzá.

- Vadságot és szenvedélyt.

- Aha - ez megint az én bő szókincsű bátyám volt.

- Nem húzom tovább az időt. Sietnem kell. Még a dalszöveg sincs meg. Sőt, semmi nincs meg. Egyet kérdezek, aztán kiteszem mindannyitok szűrét. Elvállaljátok? - pillantott kérdőn rám és a testvéremre is. Nem tudom, lehet, hogy ez valami félelmetes tesóssági-trükk volt-e, vagy a puszta véletlen műve, de pontosan ugyanakkor, ugyan úgy, mind a ketten beletúrtunk a hajunkba - a többiek jót derültek rajtunk. Végül én csak megrántottam a vállam, Harry pedig egy "felőlemmel" válaszolt, aztán már húzta is föl barátnőjét a földről. A menedzser bólintással jelezte, hogy igen, ezt várta.

* * * * *

-Mit kell nekem Hazzaval "szenvedélyeznem"?! - fordultam kérdőn barátomhoz, aki éppen a fogát mosta, így csak a vállát rántotta meg. Kibontottam a hajamat, felvettem Zayn egyik pólóját, és befeküdtem az ágyba. Szerelmem is odajött, és szorosan mellém bújt, kezével engem szorosan magához húzva.

- Nem tudom. Én még vele nem "szenvedélyeztem".

- Hülye vagy - nevettem fel. - Nem arra gondoltam. Mit lehetne nekem a bátyámmal... "szenvedélyezni"? - próbáltam utánozni Paul hangját, mire Zayn csak édesen elmosolyodott.

- Azt még mindig nem tudom, viszont arra vannak ötleteim, velem hogyan lehetne - villantott egy perverz mosolyt. Magamban eldöntöttem, hogy a "Hazzaval szenvedélyezni" dolgot egy időre lezárom és előveszem a " Zaynnel szenvedélyezni" ügyet.

- Mégpedig? - mentem bele a játékba.

- Hmmm... - tettetett gondolkodást, aztán hirtelen lecsapott ajkaimra. Édesen csókolt, mégis lehetett rajta érezni a vágyat. Beletúrtam tökéletes frizurájába - amire kizárólag nekem van engedélyem. Meghúztam egy-két tincset, mire belenyögött a csókunkba. Zihálva elhúzódott, a homlokát az enyémnek döntötte, aranyosan rám mosolygott. Pipacsvörös arccal néztem bele abba gyönyörű szép szempárba. Órákig ellettem volna ezzel, de éppen más dolgom akadt...

Nyitás

2014.08.12.