4. rész: Ha te nem, akkor majd én!

Kedves Olvasók!

Egy nagyon picit csalódott voltam, mikor láttam, hogy a legutóbbi részhez csak egy emberkétől jött visszajelzés. De azt az egyet(vagyis kettőt) köszönöm szépen, neked, drága Little Mix and 1D forever! Te tényleg egy nagyon-nagyon kedves, hűséges olvasóm vagy. Téged szeretlek :')

Amúgy... Olyan furcsa, hogy négyen fel vannak iratkozva a blogra, de egyikőjük sem kommentel, akik meg igen, azok nincsenek föliratkozva :D Áhh, mindegy, nem fárasztalak titeket a marhaságaimmal. Ha tetszett ez a rész, kommentelj, pipálj és iratkozz föl! 

UI: Kukkantsatok be a Filmajánló-versenyre is! A Wonderland c. design blog szervezi, aminek - ha nem tudnátok - én is a tagja vagyok. Szóval, katt IDE a részletekért :)

TOVÁBBI KELLEMES BÖNGÉSZÉST KÍVÁNOK,
 Elena O'Connor 

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.

-----------------------------------------------------------------

PERRIE

– Haló? – szóltam bele az egy másodperce még hangosan zenélő telefonba.

– Perrie? – hallottam meg… hát persze, Louis! Ő majdnem kiment a fejemből.

– Igen, mi újság? – érdeklődtem burkoltan az akciónk felől, hiszen Zayn is a szobában tartózkodott. Bár nem szokása, akarva-akaratlanul meghallhat egy-egy fontos mondatfoszlányt.

– Ó, minden rendben. Képzelt, ma vettünk répát – mesélt gyermeki izgatottsággal „kalandjáról. ” Mosolyogva és szem forgatva ingattam meg a fejem, pedig tudtam, hogy nem látja.

– Sok boldogságot! És még valami? – tereltem vissza a témát.

– Ja! Hogy te arról a dologról kérdeztél?! – lepődött meg, de szerencsére semmi sértettséget nem éreztem a hangjában. – Egy perc…

Louis tökéletesre időzítette magát – pont akkor ment el, mikor szerelmem odajött hozzám, a fejemre adott egy puszit, majd kiment.

– Itt is volnék – rikkantotta a telefon másik oldalán lévő emberke. – Szóval. Kaptam tőlük egy papírt, mindent leírtak nekem ide szépen. Na, szóval. Szóval, na! A terv a következő…

* * * * *

Egy kis lelkifurdalással bújtam Zayn védelmező karjaiba. Annyira el szerettem volna mondani neki. Utáltam előtte titkolózni, bár egyrészt erre nem sokszor került még sor, másrészt, pedig annak a személynek, aki évek óta a bizalmamba van, akivel kölcsönösen megosztjuk egymással minden jelentéktelen kis dolgunk, tettünk, szavaink, számára én egy nyitott könyv vagyok.

– Valami baj van, édesem? – na, tessék! Hogy megmondtam…!

– Nem, nincs semmi. Egyszerűen csak, nem érzem jól magam – végül is, nem hazudtam. Az utóbbi időkben a hangszálaim nem valami… jók. És ez betudható annak is akár, hogy a torkom néha iszonyatosan fáj. – Jajj, ne nézz rám így! Semmi komoly, nem kell azonnal kórházba szállítani, ne aggódj – kérleltem. Az aggodalmas arca most átment gondoskodóvá, le kellett beszélnem erről az egészről. Irtó édes, ahogyan törődik velem, de nem kell azért túlzásba vinni ezt se. – Zayn!

– Rendben. Mondjuk nem vittelek volna kórházba, csak aggódtam miattad. Ígérem, többször nem fog előfordulni! – nézett rám csalódottan. Upsz, lehet, hogy tényleg túlreagáltam a dolgot? Ohh, hogy én mekkora egy...!

– Ne, kérlek, Zayn, ne haragudj, rossz napom van. Ilyenkor mindig azokkal állok le vitázni a semmin, akiket a legjobban szeretek, tudod – bár megfogadtam, nem fogok egy férfi bocsánatáért sem könyörögni, most megtörtént. Fenébe a feminista elméletekkel! Ha az ember lánya szerelmes, képtelenség betartani azokat.

Szerelmem feje a csalódottságból a gyanakvóra, majd a hitetlenre változott. Végül gyöngéd vonásai mellett maradt, melyek igen csak a kedvemre voltak.

– Azt javaslom.... – vont közel magához a derekamnál fogva. A következő szavakat a fülembe duruzsolta. Mondanom sem kell ugye, hogy a „borzongás futott végig a testemen” egyáltalán nem lett volna elég kifejező ahhoz, amit éreztem a közelségétől? – Azt javaslom, tegyünk rá fátylat. Esetleg mivel engesztelhetnélek ki, Gyönyörűm?

– Szó sincs róla! – kulcsoltam át a nyakát. – Én voltam az elkövető, te pedig az áldozat. Szóval, mit szeretnél?

– Hmm. Lássuk csak – tettetett gondolkodást és egyből láttam, hogy valami olyant fog kérni, amit ha megadnék neki, ő lenne a csalódott. – Jól esne egy délután nélküled – és bingó! Nem vagyok az a sértődékeny fajta, és azt is jól tudtam, hogy csak ugrat, de azért nem esett valami jól.

– Rendben, szabad vagy, ma már nem látjuk egymást. Addig, míg te „Perrie-mentes-nap”-ot tartasz, én randevúzok egyet a lányokkal – szálltam ki öleléséből és indultam volna az ajtó felé, ha nem kapja el a csuklóm.

– Nem gondoltam komolyan.

– Én viszont igen – kacsintottam. Valójában csak egy kicsit húzni akartam az agyát, úgyse hagynám itt.

– Kicsi szívem, ne játssz velem – figyelmeztetett. Lehunytam a szemem és elszámoltam magamban háromig. Akkor aztán kivágtam az ajtót és futottam. Át a folyosón, ahol vagy három élesebb kanyart is be kellett vennem, majd a lépcsőn vágtattam volna le, de elkapott és a falhoz szorított. Jót kuncogtam ezen az egész gyerekes játékon. Pajkos tekintettel megragadta az államat és száját az enyémre tapasztotta. Ajkai bejutásért könyörögtek egyből, amit én rögvest meg is adtam. Kezeimet fölvezettem, és beletúrtam bozontos hajába. „Megigazítottam” neki. Somolyogva távolodtam el tőle, amit egy nem tetsző pillantással jutalmazott. Pedig én csak a „művemet” akartam megszemlélni.

– Igen, így valóban sokkal jobb – adtam hangot gondolataimnak. Szerelmem értetlen fejét látva csak legyintettem egyet, majd visszataláltam forró csókjaihoz.

– Ó, elnézést – az igencsak Trishájéra emlékeztető hang miatt ajkaink elváltak egymástól és felnéztünk megzavarónkra. – Én csak szólni akartam, hogy ebéd! Tényleg nem...

– Hé, nyugi már! – forgattam szemeimet. – Ez csak egy ártatlan csók volt, ugye, Zayn? – rebegtettem felé szempilláimat. Ő csak bólogatott – számomra érthetetlen okból kifolyólag, kerüli az efféle témákat az anyjával. Már csak azért is érthetetlen okból, mivel én anyuval mindig jól kijöttem. Teljesen nyugodtan társalogtam vele fiúkról, a szerelemről és olykor – ezt tényleg csak ritkán – a szexről.

– Induljunk – húztam magam után bűntársamat. Már meg sem lepődöm magamon, amiért ezeket a szavakat használom a mindennapi életben is.

Zayn anyja előttünk ment, míg mi mögötte, ezért nem láthatott meg minket. Szerelmemhez fordultam és csentem tőle egy – szigorúan csak – szájra puszit. Végre feloldódott és lazán átdobta a karját a vállamon, s közelebb húzott magához.

* * * * *

Közelebb fészkelődtem Zaynhez, aki mosolyogva átkarolt. És íme, az a kettő az egyben megoldás, amit én találtam fel: Ha a barátod testvérei úgy döntenek, horror filmet akarnak nézni, és titeket is lerángatnak a tévé elé, csak bújj közelebb hozzá! Így nemcsak, hogy biztonságban érzed magad, hiszen a te szuperhősöd mindenkit legyőz, hanem garantált egy cseppnyi romantika is az egészben! Na, ugye, hogy simán mehettem volna feltalálónak is? Nem? Mindegy.

– Ne nyiss be oda, Samantha, ne nyiss be – mormoltam, mire barátom hangtalanul kinevetett. Kösz.

– Ne merészeld! – tette hozzá Doniya. – Mondtam, hogy ne tedd, ribanc! – vágott hozzá a képernyőhöz pár szem kukoricát. Zayn reakciója erre az volt, hogy nagyra nyitott szemmel hátrahőkölt. Érdekes véleménye lehet rólunk.

Megrezzent mellettünk egy telefon, amire mindketten odakaptuk a fejünket. Az enyém volt az. Louis írt.

Louis: figy

Perrie: he?

Louis: van itt valami

Perrie: ??

Louis: ezen a papíron az áll h fent áll a lehetősége annak h nekünk is meg kell jelennünk.

Perrie: #?@¨*

Louis: hasonló volt az én reakciom is xd

Perrie: hosszú ó, marha

Louis: tök8. na lépek. csá

Perrie: szia

Oké. Tény, hogy Louisszal most nagyon komolyan vesszük ezt a feladatot, pedig alapjáraton egyáltalán nem vagyunk az a fajta. Lehet, hogy pont ezért jött össze a mi kis csapatunk. Louisnak őrült ötletei vannak, nekem pedig „őrült ötletek végrehajtása” szindrómám. Ki tudja?

ZAYN

Majdnem örömtáncot jártam, mikor a tévé nagybetűkkel jelezte, hogy a filmnek VÉGE – már csak azért sem tettem, mert nem tudok táncolni. Nem arról volt szó, hogy esetleg gagyi lett volna, mivel volt egy két jelenet, amikor az én hátamon is felállt a szőr, csak eléggé sablonos sztori volt az egész. Nem tudom, ezek a lányoknak sosem tűnnek föl, csak nekünk, pasiknak?

– Kidőltem – jelentette be fiatalabbik húgom, majd nővérével együtt távozott. Így csak ketten maradtunk a szobában Perrievel. A mellkasomra dőlt és csak nézett ki a fejéből. Valamin nagyon elgondolkodhatott. Elég furcsa volt a mai napon. Pontosabban délután, miután felhívták. Szeretem őt és megbízok benne, tehát tudom, hogy nem tett semmi rosszat.

Átkaroltam őt fél kézzel, míg a másikkal elfésültem a nyakából a haját, hogy tudjak neki oda adni egy csókot. Összerezzent váratlan tettemre. Fölnézett rám kék szemeivel és elmosolyodott. Szerintem nincs az én Gyönyörűm mosolyánál jobb dolog a világon – halál komolyan!

– Ne menjünk föl, Édesem? – kérdeztem egy kicsit fáradt hangon. Igaz, ez a nap nem volt éppen a legeseménydúsabb, kimerítőbb, de elálmosodtam.

– Dehogynem – kelt fel az ágyról. Szembe fordult velem, és amikor követtem a példáját szorosan elém lépett. Hirtelen felindulásból átkulcsolta a derekam körül a kezét és, ha lehetséges, még közelebb jött hozzám. Megmosolyogtam cselekedetét és habozás nélkül, szinte egyből visszaöleltem. Álltunk így egy darabig a megnyugtató csendben, elveszve egymásban, aztán Szerelmem egy fél lépéssel hátrébb húzódott. Hátat fordított nekem, meg fogta az egyik kezemet és elkezdett a szobánk felé vonni. Próbáltuk halkan megtenni az utat, nehogy valakit fölébresszünk.

Kivételesen sikerült nyikorgás nélkül becsuknom az ajtót, majd akárcsak Perrie, én is átöltöztem az alvó szettembe. Ami számára az én pólómat, nekem pedig egy boxert jelentett. Egy gyors tisztálkodás után ágyba bújtam. Hátamon fekve vártam szerelmemre, aki még telefonált.

– Persze! Jó, rendben. Puszillak. Én is téged, szia, jó éjt! – köszönt el, ha jól hallottam, az anyukájától. Nem mintha hallgatóztam volna, csak tudom, hogy ő vele szokott ilyen stílusban beszélni. – Anya bepasizott. Valami Alexander a fickó, aki rendkívül jó vágású.

– És az mit takar? – vontam fel a szemöldököm. Kérdésemre Szerelmem csak megvonta a vállát és befeküdt mellém. A mellkasomra hajtotta a fejét úgy, hogy ő teljesen keresztbe feküdt, és így a szemembe tudott nézni, amitől elöntöttek az emlékek – igen, pasiból vagyok, de attól még lehet jó a memóriám, nem?

– Mi lesz, ha meglátnak? Akkor kapunk – nézett rám gyönyörű szép, kék szemeivel.

– Legalább van valami izgalmas az egészben, nem? – mutattam rá. Bólintott és az eget kezdte kémlelni.

– Nézd, hullócsillag! – kiáltott fel visszafogottan.

– Kívánj valamit! – adtam az utasítást. Elmosolyodtam erősen összpontosító arcát látva. – Mi volt az? Mit kívántál?

– Nem mondhatom el, titok – pirult el, amit nem tudtam hova tenni.

– Ha te nem, akkor majd én – ezzel közelebb húztam a fejét hozzám és egy lágy csókot adtam az ajkaira. Talán nem volt több az egész tíz másodpercnél, de az a tíz másodperc… az a tíz másodperc életem egy meghatározó pillanata volt.

– Valóra vált? – kérdeztem váratlanul. Nem tudta hová tenni, ezért kicsit segítettem rajta. – Amit akkor kívántál?

– Öhmm… – mosolyodott el, úgy tűnt ebből a kis mondatból neki is leesett, miről van szó. – Igen, azt hiszem – pillantott rám egy kicsit félénken, és, csakhogy minden tökéletes legyen, fülig elpirult.

– Mit kívántál, elmondod? – néztem rá kérlelőn.

– El. Azt, hogy… ne nevess ki! – figyelmeztetett, mire csak megingattam a fejem, jelezve, sosem tenném. – Azt kívántam akkor, hogy ugyanúgy érezz irántam, mint ahogy én, te irántad.

– Ez sajnálatos módon nem teljesült – csóváltam meg a fejem, amire egy értetlen arcot kaptam. – Én ugyanis azt gondolom, sokkal több van köztünk most, mint akkor – suttogtam a szavakat.

– Ebben biztos vagyok – ült föl, majd egy gyors fordulatot követően, felém hajolt és egy szenvedélyes csókot adott. Tekintettel arra, hogy nem vagyunk egyedül a házban, nem fajultak tovább a dolgok...

– Jó éjt’ Gyönyörűm. Szeretlek.

– Én is téged, Zayn.

* * * * *

– Ébresztő, felkelni! Dolgunk van! Gyerünk, kifelé az ágyból! – riadtam föl fiatalabbik húgom kiabálására. Imádom őt ilyenkor. – Negyed óra múlva az étkezőbe legyetek, felöltözve, indulásra készen, különben jajj lesz a fejeteknek! – azzal a lendülettel, maga mögött becsapva az ajtót, elviharzott. Elnyomtam egy ásítást és levettem az éjjeliszekrényről Perrie telefonját, mivel az enyémet nem láttam sehol. Még csak fél tizenkettő múlt, és ezek föl merészeltek minket ébreszteni! Na, megálljatok csak..! Nagy levegőt vettem és szerelmem felé fordultam. Utáltam ezt tenni, hisz’ olyan gyönyörű, amikor alszik. De muszáj volt megtennem, ismerem a testvéreimet – tudom, hogy szörnyűségekre lennének képesek csak azért, hogy kikeljünk az ágyból.

– Édesem – söpörtem ki egy kósza tincset az arcából –, kelj föl, kérlek. Hasadra süt már a napocska – hintettem egy futó csókot ajkaira. – És tizenöt percünk van arra, hogy elkészüljünk mindennel.

Morgott egyet, nem tetszése jeléül, de aztán készségesen kinyitotta a szemeit.

– Mi van már? – kérdezte morcosan.

– Kiadták a parancsot, miszerint negyedóránk van arra, hogy felöltözve, megreggelizve… szóval indulásra készen legyünk – adtam a választ, ami nekem se tetszett nagyon. Inkább hagytak volna még aludni minket! Ráadásul, annyit sem árult el senki, hogy hova megyünk ilyen korán.

Egy sóhajjal megadta magát és kikecmergett mellőlem – bár én is képes lennék erre!

– Gyerünk, Zayn! Ha nekem is ment, neked is menni fog, hidd el – azzal, se szó, se beszéd, kiment a szobából.

Nagy nehezen magamat is rávettem arra, hogy fölálljak, s azzal a lendülettel a fürdőbe vettem az irányt. Most nem volt arra se időm, se energiám, hogy órákig áztassam magam, ezért csak egy gyors zuhanyt vettem és már jöttem is ki.

Majdnem beleütköztem kedvesembe, aki – kizárólagos alapon – valamelyik testvéremnél volt ruháért. Leváltottuk egymást. Ő ment tusolni, én pedig öltözködni.

Csak kikaptam egy inget a sok közül, plusz egy farmer nadrágot, felvettem azokat, és késznek nyilvánítottam magamat. Pontosabban, majdnem késznek.

A tükör elé álltam és a hajamat néztem. Mit tudhatnék kihozni a kócos frizurámból… két perc alatt? Végül csak kifésültem belőle a gubancokat és felzseléztem. Mikor már ténylegesen elkészültem, akkor lépett ki a fürdőből Perrie. Úgy láttam, ő is megvan, így odaléptem hozzá, hogy szembesítsem az igazsággal:

– Gyönyörű vagy, Életem.