Kedves Olvasók!
Szeretettel köszöntök mindenkit a Girl with purple lips c. történetes blogomon! Remélem, elnyeri tetszéseteket az első fejezet, és továbbra is velem tartotok, számon követitek Perrie és Zayn kapcsolatát, életét. Mint az oldalsósávban is ki van írva, hetente egy fejezettel érkezek, pontosabban vasárnaponként. Igyekszem betartani majd a határidőket, hiszen maga a történet már be van fejezve, de bármikor közbe jöhetnek magánügyi problémák, ezekért előre is szeretnék bocsánatot kérni.
Nos, nem is fecsegnék tovább, de még arra megszeretnélek kérni titeket, hogy hagyjatok magatok után nyomot! Tudom, tudom, hogy ez már a könyökötökön jön ki, de nekem, kezdő írónak tényleg óriási szükségem van a visszajelzésekre. Írjatok kommentbe, chatbe, iratkozzatok föl, vagy egyszerűen csak pipáljatok :)
Jó olvasást kívánok,
Elena O'Connor
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
PERRIE
- Gyönyörű vagy Angyalom, de nem gondolod, hogy kicsit túlzás ez a ruha egy megbeszélésre? - ölelt át hátulról Zayn.
- Átöltözzek? - kérdeztem riadtan. Csak két órámba telt, mire elkészültem. Azt hiszem, jogosan rémültem el. És már így is késésben vagyunk.
- Isten őrizz, csak induljunk! - kezdett el hátra felé húzni. Még vetettem egy utolsó pillantást magunkra, aztán végre megfordultam és szerelmem után mentem. Ujjainkat összekulcsoltuk, így mentünk le a lépcsőn, ki az ajtón, majd szálltunk be a kocsiba. Napszemüvegemet letoltam és bekapcsoltam a rádiót, ahol a srácok egyik dala ment éppen, így felhangosítottam. Rámosolyogtam Zaynre, aztán a homlokomra csaptam. Otthon hagytam a telefonom!
- Nagy baj lenne, ha visszafordulnánk? - kérdeztem félénken.
- Igen. Miért kellene? - nézett rám furán.
- Oh, végülis... nem fontos - nevettem el magam. Égnek emelte a szemeit, majd kezét a combomra tette. Valószínűleg már megszokta, hogy ilyen vagyok.
Hamar megérkeztünk Paul házához. Leparkoltunk a három kocsi mögé - szóval nem mi jöttünk utoljára -, aztán kiszálltunk. A hatalmas épület felé mentünk, közben Liam autója is befutott. Ő egyedül jött. Bevártuk, aztán én adtam neki két puszit, Zayn meg lepacsizott vele. Végül így hárman léptünk be a fiúk menedzserének az otthonába. Egyből a nappali felé vettük az irányt, ahol a többiek ránk vártak.
- Helló - köszöntem először,utánam pedig a két fiú. Úgy látszott, mindenki hozott magával valakit - történetesen a barátnőjét - Liam kivételével.
- Nos, csapjunk egyből a közepébe! - dörzsölte össze két kezét Paul. Mindenki őrá szentelte figyelmét.
- Kell nekem valami pörgős. Valami vad. Valami szenvedélyes. Kell nekem Harry és Perrie - jelentette ki minden habozás nélkül. Bátyámmal összenéztünk. Hogy-hogy mi kellünk neki? Ezt hogy is érti?
- He? - reagálta le roppant értelmesen Harry.
- Lefordítom nektek. Kell egy új dal, amivel újra a középpontba lehettek. És így, hogy Harry a banda nélkül lesz, csak érdekesebbnek fog tűnni ez az egész. Ezáltal még híresebbek lesztek - magyarázkodott. - És ezt a dalt a testvérpárosunk fogja énekelni.
- Szerintem így is eléggé felkapott... - kezdett bele El, de Paul közbe vágott.
- Annál több kell nekünk, nem igaz? - nézett körbe.
- Mit értesz azon, hogy vad és szenvedélyes? - húztam fel a szemöldökömet. Jó magasra, méghozzá.
- Vadságot és szenvedélyt.
- Aha - ez megint az én bő szókincsű bátyám volt.
- Nem húzom tovább az időt. Sietnem kell. Még a dalszöveg sincs meg. Sőt, semmi nincs meg. Egyet kérdezek, aztán kiteszem mindannyitok szűrét. Elvállaljátok? - pillantott kérdőn rám és a testvéremre is. Nem tudom, lehet, hogy ez valami félelmetes tesóssági-trükk volt-e, vagy a puszta véletlen műve, de pontosan ugyanakkor, ugyan úgy, mind a ketten beletúrtunk a hajunkba - a többiek jót derültek rajtunk. Végül én csak megrántottam a vállam, Harry pedig egy "felőlemmel" válaszolt, aztán már húzta is föl barátnőjét a földről. A menedzser bólintással jelezte, hogy igen, ezt várta.
* * * * *
-Mit kell nekem Hazzaval "szenvedélyeznem"?! - fordultam kérdőn barátomhoz, aki éppen a fogát mosta, így csak a vállát rántotta meg. Kibontottam a hajamat, felvettem Zayn egyik pólóját, és befeküdtem az ágyba. Szerelmem is odajött, és szorosan mellém bújt, kezével engem szorosan magához húzva.
- Nem tudom. Én még vele nem "szenvedélyeztem".
- Hülye vagy - nevettem fel. - Nem arra gondoltam. Mit lehetne nekem a bátyámmal... "szenvedélyezni"? - próbáltam utánozni Paul hangját, mire Zayn csak édesen elmosolyodott.
- Azt még mindig nem tudom, viszont arra vannak ötleteim, velem hogyan lehetne - villantott egy perverz mosolyt. Magamban eldöntöttem, hogy a "Hazzaval szenvedélyezni" dolgot egy időre lezárom és előveszem a " Zaynnel szenvedélyezni" ügyet.
- Mégpedig? - mentem bele a játékba.
- Hmmm... - tettetett gondolkodást, aztán hirtelen lecsapott ajkaimra. Édesen csókolt, mégis lehetett rajta érezni a vágyat. Beletúrtam tökéletes frizurájába - amire kizárólag nekem van engedélyem. Meghúztam egy-két tincset, mire belenyögött a csókunkba. Zihálva elhúzódott, a homlokát az enyémnek döntötte, aranyosan rám mosolygott. Pipacsvörös arccal néztem bele abba gyönyörű szép szempárba. Órákig ellettem volna ezzel, de éppen más dolgom akadt...
ZAYN
- Korán van még - hunyta le pilláit. Felsóhajtottam. Indul a reggeli műsor.
- Most még szépen kérlek, Kicsim - figyelmeztettem. Vártam egy teljes percet, semmi. - Te akartad!
Benyúltam a takaró alá és csiklandozni kezdtem meztelen hasát. Rúgkapálódott, nyöszörgött, de nem voltam engedékeny vele.
- Fent vagyok - még mindig csikiztem. - Fent vagyok. Fent vagyok. FENT VAGYOK! - ült fel végre. Próbált mérgesen nézni rám, de a reggeli kócos haj, plusz az az aranyos kis durcás arc, amit hozzá társított, nem igazán azt a hatást érte el. Gondoltam, egy kicsit kiengesztelem, így ráfeküdtem. Egy finom csókot nyomtam szájára, beleadva minden szeretetemet. Rögtön megenyhült, habozás nélkül visszacsókolt.
- Elnézést Hercegnőm, hogy felkeltettelek. Tudod, hogy szeretlek.
- Tudom, bizony - mosolyodott el. Kezeit, mellkasomra fektette, fel próbált nyomni. Adtam még egy utolsó szájra puszit neki, aztán felálltam. Felvettem egy boxert és már mentem is le, elkészíteni a reggelinket. Tudtam, hogy most már biztos nem fekszik vissza, ezért is hagytam magára. Kinyitottam a hűtőt. Nem sok minden volt benne, ideje lenne elmenni bevásárolni. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, elkészítem a specialitásom. Kivettem a tojást, feltörtem és beleöntöttem egy kisebb edénybe.
Mire Szerelmem egy gyönyörű szettbe leért, én is elkészültem a rántottával. Odasiettem hozzá és egy forró csókkal ajándékoztam meg. Felültünk a bárszékekre és nekikezdtünk az étel elfogyasztásához. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, evés közben, csupán egymást figyeltük.
- Mi a mai program? - szólalt meg először.
- Hát, el kéne mennünk vásárolni. Kifogytunk a kajából.
- Micsoda veszteség! - csóválta fejét mosolyogva. Leszállt a székről és kivitte a tányérját, majd beletette a mosogatógépbe. Várakozóan nézett rám, így észbe kaptam, hogy ahelyett, hogy az ő csodás alakját nézegetném, segítenem kéne neki. Odavittem a saját tányéromat, utánoztam az ő mozdulatait, majd becsuktam a gépet. Kérdőn néztem Perriere. Én ilyenkor nem tudom, mit kellene nyomkodni. Elvigyorodott bénázásomon, és egy roppant bonyolult mozdulatot végzett, amivel beindította a masinát; megnyomta a zöld gombot. - Mikorra tervezted az indulást?
- Délelőttre.
- És addig mit fogunk csinálni? - pislogott rám ártatlanul. Közel húztam magamhoz és megfogtam a két kezét.
- Majd csak feltaláljuk magunkat, nem gondolod? - nyomtam egy puszit a hajra. Sajnos, az illető, aki reggel hívott, kitartó volt és újrapróbálkozott. Én ugyan el nem szakadok most ettől a Gyönyörűségtől! - gondoltam és hagytam, hagy csörögjön csak a telefonom.
- Ki volt az?
- Nem tudom, nem is érdekel - és visszatértem barátnőm ajkainak kényeztetésére. Elszakadtam tőle egy pillanatra, de csak azért, hogy fel tudjam ültetni a konyhapultra. Karjait a nyakam köré kulcsolta, én pedig a derekát fogtam, így folytattuk azt, amit elkezdtünk. Szerencsétlenségünkre ez sem tartott tovább három percnél. Most Perrienél próbálkozott az a bizonyos valaki - akit ki fogok nyírni, ha megtudom, ki lehet.
- Mi van, ha fontos? - pillantott le rám ijedten. Megrántottam a vállam, jelezve, mi lehetne ennél fontosabb?
- Igen? - vette fel.
- Perrie? - hallottam meg a vonal túlsó feléről... anyám hangját. Mi a fene?! - Végre, ha a fiam már nem veszi föl, legalább te elérhető vagy.
- Történt valami baj?
- Dehogyis... Jajj, milyen modortalan vagyok! Megzavartam talán valamit? - kérdezte kínosan.
- Ami azt illeti... - nevetett fel kedvesem. Szigorúan néztem rá, próbáltam neki a tekintetemmel azt sugallni, hogy legyen szíves, ne az anyámmal beszélje ki a szerelmi életünket. Mit sem törődve, velem, csak megsimogatta az arcomat és, engem teljesen figyelmen kívül hagyva, trécselt édesanyámmal. - Persze, de most már megyek. Zayn nem éppen a türelmességéről híres... Igen, szia!
- Édesem, ne nézz rám így! - kérlelt kedvesem. - Meg vagyunk hívva ebédre.
Én csak tovább tettettem a durcás kisgyereket, bár tudtam, barátnőm átlát rajtam. Csak, hogy dobjak a mércén, még karjaimat is keresztbe vágtam. Szerelmem édesen felnevetett mutatványomon.
- Mivel tudnálak kiengesztelni, eme szörnyű bűn elkövetése miatt? - tette fel a kérdést, még mindig vigyorogva.
- Még gondolkodnom kell rajta - adtam választ. Leengedtem a kezeim és a vonásaimat is normálisra változtattam vissza.
- Indulhatunk? - adott egy puszit és az előszobába rohant. Utána mentem, mire kérdőn nézett rám. - Csak nem egy szál alsóba akarsz kimenni az utcára, Drága? Mert én egy cseppet sem bánnám, sőt, de azért mégis...
Gyorsan felszaladtam a szobánkba és előkaptam az első nadrágot és felsőt, ami a kezembe akadt és magamra vettem. Bele se néztem abba a nagy tükörbe, amit az én hercegnőm szokott használni, úgy mentem vissza hozzá. Hirtelen felindulásból magamhoz húztam és egy gyors puszit nyomtam a két szemére, a homlokára, az orrára, végül a szájára egy hosszú, szenvedélyes csókot. Felkuncogtam, mikor megláttam piros arcát - imádom, hogy még mindig zavarba tudom hozni ennyivel. Kitártam az ajtót és udvariasan előre engedtem Kedvesem. Gyorsan bezártam és már siettem is az autónkhoz, csak hogy kitudjam nyitni Perrienek az ajtót. Beültem a másik oldalra és már indítottam is a motort.
- Micsoda lovagiasság! - adott egy puszit arcomra, mire én csak elmosolyodtam. Most már indulhatunk!
Próbáltam olyan helyre menni, ahol nem vesznek minket észre, de a rajongók mindenhol megtalálnak minket. Mit sem törődve velük, hogy esetleg szétcincálnak, mentem át a másik oldalra, hogy Perriet tudjam "védeni" tőlük - legalábbis az őrültebb fajtától. Átkaroltam a derekánál és húztam magammal. Már majdnem betudtunk volna érni az ajtón, mikor Kedvesem lefékezett. Kérdőn pillantottam felé, de ő nem rám figyelt, hanem egy lányra.
- Perrie, aláírnád nekem? - tolt az orra elé egy telefontokot, amin.... én voltam.
- Az anyját! Ki ez a helyes pasi? - firkantotta a nevét rá. Csak akkor esett le, hogy ez egy bók, mikor egy cuppanós puszit kaptam az arcomra. A rajongó nevetve bólogatott, megköszönte az autogramot és elszökdelt.
- Milyen helyes pasiról is volt szó? - vontam kérdőre. Csak megforgatta a szemét és elindult előre. Nevetve a keze után kaptam és összekulcsoltam az ujjainkat. Felhúztam a kézfejét a számhoz és csókot nyomtam rá.
- Nézz csak oda! - bökött egy óriás plakátra, amin a banda volt. - Úristen!
Felsikkantása után két másodperccel pedig már nem is volt mellettem, hanem a szemközti ruhaboltba nézegetett egy darabot. Nők!
- Na, mit találtam? - lóbálta meg a szemem előtt egy általa kiválasztott pólót, ami csinosnak csinos volt, de nem nagyon nyerte el az én tetszésemet. Most rajtam volt a sor, így egy kicsit merészebb dresszet mutattam meg neki.
- És ehhez mit szólsz? - kacsintottam. Első reakciója az volt, hogy felvonta a szemöldökét, aztán összehúzta azokat, végül tanácstalanul rám nézett. Aranyos volt. - Nem tetszik?
- Hát, de, vagyis olyan... Nem tudom. Nem nagyon szoktam ilyenekben parádézni - motyogta.
- A kedvemért - kérleltem. Édesen elmosolyodott, megforgatta kék szemeit és kikapva kezeim közül a ruhát a próbafülkék felé vette az irányt. Követtem őt, és az ott talált kanapén kényelmesen elhelyezkedve vártam rá.
Nem sokára kilibbent, ezzel elém tárva gyönyörű testét - amin a példány még szebben festett. Szép, hosszú lábait nem fedte az anyag, ezzel engem csak még jobban levegő után kapkodásra kényszerítve, karcsú alakjára mintha ráöntötték volna. Te egy zseni vagy, Zayn! - állapítottam meg magamban. - Legalábbis a ruhák terén.
- Na? - rebegtette csábosan a szempilláit. - Hogy nézek ki?
Felálltam és egészen közel mentem hozzá, amit egy kérdő tekintettel díjazott, majd beleduruzsoltam a füleibe:
- Remélem elég annyi, hogy rohadtul kívánatos vagy.
Ráadásul még beleharaptam a fülcimpájába, mire a száját egy halk, nőies nyögés hagyta el. Azt nem tettem hozzá, hogy - akármilyen udvariatlan is lenne - legszívesebben ott helyben tettem volna a magamévá, de így is elhitte, hogy jól áll neki, ezért a kasszához siettünk - persze, előtte Pezz visszavette azt a ruháját, amiben eljött otthonról.
* * * * *
- Indulhatunk, Édes? - érdekes, most az egyszer Perrie készült el hamarabb. Mondjuk, ez betudható volt annak, hogy az én Hercegnőm mindenhogy tökéletes, míg én... Anyám, de nyálas lettem - vagy csak szerelmes?
- Itt vagyok - adtam egy futó csókot az ajkaira és már húztam is ki az ajtón. Irány Bradford!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése