2014. augusztus 31., vasárnap

5. rész: Képes lettél volna csak úgy itt hagyni?

Kedves Olvasók!
Hát igen, az iskola is elkezdődött idő közben... Remélem, azért e miatt nem pártoltok el ettől a blogtól:) 
Kicsit - nagyon - szomorú voltam, mikor megláttam, hogy csak egy komment jött az előző részhez, de hát ez van. Most sem terveztem hosszút szövegelni nektek, hisz' igazából a német házit kéne csinálnom. De azt még akkor is leírom, hogy nagyon szépen kérlek titeket, jelezzetek nekem vissza valamilyen módon.... 
Ja, és amiért boldog vagyok, az az, hogy túlléptük az 1000 oldalmegjelenítést! Na, meg egy kicsit hirdetni is szeretnék:D Katt IDE és egy igazán izgalmas és klassz versenyen vehetsz részt!
JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK,
 Elena O'Connor
VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.


PERRIE

A nap hamar elszállt. Az a nagydolog, ami miatt olyan rettentően hamar fel kellett kelnünk, az az volt, hogy elmentünk egy bevásárló körútra. Csak mi, csajok. Az elején nem nagyon repdestem az örömtől, hogy el kell szakadnom Szerelmemtől, hiszen, tudni illik, nagyon ragaszkodunk egymáshoz – ha az eddigiek alapján nem lehetett volna erre rájönni –, de aztán beláttam, hogy kell egy amolyan pasi mentes nap. Nagyon jól szórakoztunk, egy csomó új cuccot beszereztünk magunknak – persze, a próbafülkében lévő ökörködések a ruhákkal sem maradhatott el. Beültünk egy kávézóba, ott minden egyebet kifecsegtünk, ami férfiak jelenlétében nem volt megengedett. Persze az ilyen-olyan-amolyan képek készítése, majd a netre való feltöltése sem maradhatott el. A kedvencem az az volt, mikor Doniyaval pózolunk úgy, hogy az rajta egy Patrik-os, rajtam pedig egy Spongyabobos felső volt – azt inkább nem említem, milyen arcokat vágtunk. Utunkba esett egy bababolt is, amin természetesen, lehetetlenség volt csak úgy átmenni anélkül, hogy ne nézelődtünk volna. A többiek megjegyezték, egyáltalán nem bánnák, hogyha mihamarabb megajándékoznánk őket egy újabb Malik csöppséggel. A válaszom erre az volt, hogy mi sem, de a munkánk miatt erre várni kell még egy-két évet. Ezután, mivel mindenki kimerült a nagy járkálásban, az üzletekből üzletekbe mászkálásban, hogy egy Mekit is megejtettünk. A sült krumpli, hamburger és kóla között a baba-téma is nélkülözhetetlen volt a tálcáról. Elfantáziálgattunk, hogy melyik nevek illenének a Malikhoz, vajon fiú, vagy lány lesz-e, esetleg, kire mennyiben fog hasonlítani. Túránk még azonban mindig nem ért véget. Köztudott, hogy cipőkből sosem elég. Szóval, mondanom sem kell, vagy öt butikba betértünk – és sehonnan nem jöttünk ki üres kézzel. És, ha már úgyis ott voltunk, a fehér neműket is megnéztük. A csajok szívattak egy darabig azzal, hogy különböző, extrémebbnél extrémebb darabokat mutattak nekem. Aztán, mikor egy elfogadhatót – ami még mindig a többet mutat a kelleténél kategóriába sorolható azért – cipeltem be a fülkébe, rögtön jöttek utánam. Különösebb önbizalom hiányban sem szenvedtem, így igazat adtam nekik, mikor azt mondták, szexi vagyok benne. Őszintén, egy hangyányit tartottam attól, hogy Trisha szemében ezen túl egy ribanc leszek, de nagy kő esett le a szívemről, mikor ő is azon a véleményen volt, hogy csinos vagyok. Visszavettem a rendes ruhám és rohantunk is a pénztárhoz. Most már akkora, és olyan sok táskák lógtak a kezünkön, hogy csak egy utolsó állomásunk lehetett, ahol valami kis dolgot tudunk venni. Ez nem lehetett más, min a drogéria. Mivel én, ha álmomból is keltenek fel, akkor is tudnám, milyen kölnit használ Zayn, a többiekkel nézelődtem, és többek között Doniyanak segítettem új illatot keresni, mert a mostanit már unja. Ajánlásomra is kipróbált néhányat és azok közül is választotta ki a legjobb hármat, amiből pedig nekünk kellett eldönteni, melyik a kelti azt a hatást, hogy veszélyes, ugyanakkor bájos is. Hát persze, hogy a legjobbat vette meg végül! Csakhogy megkoronázzuk a napot, miután kivittük a kocsiba a cuccokat, megnéztünk a moziban egy Disney filmet, a Demónát. Tetszett, hogy végre nem a szerelem volt a középpontban – bár az is közrejátszott –, hanem a bosszú. És még jobban az, hogy „csajuralom” érzésem volt, miközben néztük a filmet és ettük a sok kukoricát – mert akármennyit is ettünk előtte, a tipikus mozi-kajának mindig van hely az ember pocijában. Összefoglalva; tökéletesre sikeredett a mai csajos-nap – bár egy ici-pici hiányérzet végig mellettem volt, Szerelmem miatt.
* * * * *
Könnyes búcsú után rögtön beszálltunk a kocsiba és ezerrel hajtottunk hazafelé. Majdnem két órával később indultunk a tervezettnél és Zaynnek másnap korán reggel kellett elindulnia. Édes volt tőle, hogy nem engem hibáztatott, mivel ők, a fiúk pontosan érkeztek, csak ránk kellett várni. Azért a „legközelebb itt hagylak” megjegyzés nem maradhatott el. Megadóan bólogattam és vágtam megbánt arcot, hogy persze, ez csak egyszeri alkalom volt, többet ígérem, nem fog ilyesmi előfordulni. Miután ezen túllendültünk, ő is és én is elmeséltem tőmondatokba a napunkat – azért mindent nem árulhattunk el, hiszen a mai az kifejezetten csaj/pasi program volt.
Hétköznap lévén, viszonylag hamar hazaértünk, ahol parancsomra Zayn azonnal ágyba dőlt, míg én bepakoltam a vásárolt holmikat – nem szerettem volna, ha másnap Szerelmem azt is elvinné. Ezt követően viszont én is bebújtam barátom mellé az ágyba, mivel majd’ elájultam, olyan álmos voltam – és ezt csak abban a pillanatban vettem észre. A lehető legközelebb csusszantam Zaynhez, aki már aludt. Legalábbis ezt hittem. Az, hogy – csukott szemmel ugyan, de – átkarolt és adott a homlokomra egy puszit, mindezt cáfolta
* * * * *
Csörömpölés és káromkodás – erre ébredtem. Mormogtam magamban egy sort, hogy ki az az idióta, aki hajnalok hajnalán ezeket teszi, majd tapogatózni kezdtem Szerelmem után, mikor rájöttem, az az idióta, aki hajnalok hajnalán csörömpöl és káromkodik, az ő volt, Zayn. Felvilágosodásomat követően úgy pattantam ki az ágyból és siettem le a lépcsőn, mint egy rakéta – bár mindezt megpróbáltam csöndesen tenni. Zayn mögé settenkedtem, majd hátulról átkulcsoltam a derekát, úgy intéztem hozzá szavaimat.
- Képes lettél volna csak úgy itt hagyni?
Ne haragudj Életem, de egyszerűen nem volt szívem fölkelteni téged – fordult meg ölelésemben. Kezei közé vette arcom és végig a szemembe nézett, úgy mondta el némán, amit gondolt, aztán leeresztette azokat és átkarolt.
Rettenetesen fogsz hiányozni – döntöttem a homlokomat az övéhez. Igaz, most csak két napig leszünk egymástól távol, ami a hetekhez, sőt, hónapokhoz képest szinte semmi, de akkor is!
Te is nekem.
Karjait egészen le, a térdhajlatomig vezette. Annál fogva megemelt és a konyhapultra tett. Így az arcunk egy vonalba került. Végigszántva ujjaival a lábamon, így kínozva engem, kezeivel a csípőmet fogta meg. Tekintete ajkaimra siklott, s ezzel csak megerősítette bennem a tudatot, mire készül – aminek én nagyon is örültem. Megadva neki a kezdő löketet, lábaimmal átkulcsoltam a derekát, ezzel egy fél lépéssel közelebb húzva őt magamhoz. Lecsuktam a pilláimat. Kizártam a külvilágot; senki és semmi más nem érdekelt akkor, csak Zayn – és az ő csókja. Először csak finoman hozzáérintette száját az enyémhez. Alsó ajkát kicsit megharapdáltam, mire egy jól eső sóhaj tört fel belőle. Hangyányit félrelibbentettem a fejemet, amivel az övé szinte egyszerre mozdult. Tökéletes volt az összhang. Nyelve bejutásért könyörgött, amit én rögtön megadtam neki. Eljátszadoztunk egymásnyelvével a szánkban. Beletúrtam gondosan elkészített frizurájába, amiért tudtam, hogy később kapni fogok, de akkor, abban a pillanatban ez egy kicsit sem izgatott. Egyszerre éreztem hideget és meleget. Elvesztem karjaiban – félő volt, ha nem tart meg, helyben folyok szét. Fürge kezei most sem tétlenkedtek. Az egész testem bejárták. Az egyik pillanatban még a hátamat simogatta, a másikban a combjaimat markolászta. Egy harmadikban pedig az egyik rakoncátlan tincsemet tekergette. A pólóm alá is beszemtelenkedtek kezei. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Nem hallottam a konyhában lévő óra egyhangú kattogását minden egyes másodpercben, nem féltem attól, hogy Szerelmem esetleg elkésik és hogy az mekkora bajt vonna maga után. Csak a csóknak, a pillanatnak éltem. Zayn újjávarázsolta többek között a szeretet és a csók fogalmát a fejemben. Megmutatta nekem, azt, amit előtte senki; az igazi, tiszta, őszinte, mindent felemésztő szerelmet. Mellette önmagam mertem lenni és olyan boldog, mint amiről sokan álmodni sem mernek. Azonban, mint minden másnak, szenvedélyes csók-jelenetünknek is véget vetett valami. Pontosabban Zayn rezgő telefonja, ami egyenlő volt azzal, hogy itt vannak érte. Zihálva szakadtak ajkaink egymástól el. Mi viszont ugyanabban a testhelyzetbe maradtunk. Ugyanolyan közel egymáshoz, s akárcsak bármikor máskor, a szikrák most is pattogtak körülöttünk – talán most erősebben is, mint egy átlagos napon.
Szeretlek – leheltem.
Mindennél jobban – egészítette ki. Lassacskán leengedtem lábaimat, ezzel szabad utat adva neki. – Ígérd meg, hogy sokat fogsz rám gondolni!
Csak, ha te is – alkudoztam vigyorogva. Mi valahogy nem olyanok vagyunk, akik az utolsó együtt töltött perceket szomorkodóssal töltenék el. Inkább mosolyt csalunk a másik arcára. És valóban; ez mennyivel jobb, mint mondjuk siratni a másikat.
Ígérem – nyújtotta a kisujját esküre.
Ígérem – fogadtam el. Adott még egy gyors, futó csókot ajkaimra, aztán hátrébb lépdelt. Végig a szemembe nézett. Ezt követően elővette a telefonját és pötyögött rajta valamit. Zsebre vágta, és még egyszer rám emelte tekintetét. Aztán a fejéhez kapott, látszólag eszébe jutott egy dolog,
Valamit elfelejtettem – motyogta, majd visszajött hozzám. Kérdőn felhúztam a tekintetem eleinte, de aztán csak átadtam magam az érzésnek, hogy újra a karjaiban tart és forrón, égetően csókol. Aztán ténylegesen elment. Itt hagyott ebben az óriási házban egyedül. Nem hagytam, hogy a bánat felülkerekedjen rajtam. Inkább arra összpontosítottam, hogy milyen jó lesz akkor, mikor megint látjuk egymást. Ujjaimat számhoz érintettem. Még mindig éreztem Szerelmem érintését magamon.
Egy vinnyogó hang, avagy a mobilom jelzése vert fel merengésemből. Lekecmeregtem a konyhapultról és érte nyúltam, hogy megnézzem, mi az.
Már is hiányzol – olvastam föl az üzenetet, ami cseppet sem meglepő módon, Zayntől származott. Nem csicsázta túl. Egyszerűen csak már is hiányzol. Pont, úgy, ahogy én szeretem. Begépeltem a választ, miszerint hasonlóan érzek, és letettem a kütyüt. Ne fájdítsam a lelkem.
Visszamentem a hálószobába és befeküdtem a nagy ágyba, ami úgyszintén üres volt, Szerelmem nélkül. Elgondolkoztam a jövőnkön. A közös jövőnkön. Csak úgy, unalmamban.
Össze fogunk házasodni. Később megszületik az első kisbabánk. Mindent meg fogunk adni neki, de nem lesz elkényeztetett. Boldogan fogunk élni, és amikor úgy gondoljuk, készen állunk rá, elvállalunk még egy kis csöppséget. Tökéletes lesz az életünk. Tökéletes. Tökéletes. Tö…kél...e…tes.
Észre se vettem, de elaludtam. Álmomban együtt voltunk Zaynnel. Elszöktünk egy olyan helyre, ahol senki sem találhatott ránk. Gondolataim a közös jövőről itt nem csupán gondolatok voltak. Ez maga volt a valóság. Természetes volt, ahogy az ajtófélfának támaszkodva követem figyelemmel, miképp’ boldogul Szerelmem két kis csemeténk megfürdetésével. Megesett rajta a szívem, ezért a segítségére siettem. Átvettem tőle fiatalabbik gyermekünket és beletettem a baba fürdőkádba. Egyik karomon megtartottam törékeny kis testét, míg a másikkal megtisztítottam azt. Zayn, miután nagyobbik utódunkat belehelyezte a kádba, mögém állt, s hátulról átölelt. Forró csókot hintett a nyakamra, a vállamra és a számra. Kuncogva távolodtam el tőle, hiszen, ha eltereli a figyelmem, a baba nem jár valami jól… Tettetett szomorúsággal fordult el tőlem, s helyettem első szülött kölykünkkel foglalkozott. Lassacskán kiemeltem a vízből szemem (egyik) fényét, és belebugyoláltam egy törölközőbe. A szobánkba siettem, minél gyorsabban, meg ne fázzon. Rekord sebesen adtam rá a pelenkát és a pizsamát, majd feküdtem le vele a nagy francia ágyra. Megetettem őt, majd ringatni kezdtem. Hamar elszunyókált a fárasztó napnak köszönhetően. Felkeltem mellőle, s férjem után mentem, aki minden reményem szerint ágyba dugta a másik apróságot. Így volt. A konyhába igyekeztem, hiszen esténként ott szoktunk néha lenni, egy kicsit beszélgetni, esetleg mást csinálni… És valóban, ott ült a konyhaasztalnál. Oda szerettem volna menni hozzá, de nem tudtam. Egyszerűen nem engedelmeskedtek nekem a lábaim.
És ekkor felébredtem a csodálatos álomból. Rájöttem, hogy tényleg csak az volt; egy álom. Szomorkásan pislogtam párat. Annyira, de annyira szerettem volna, ha igaz lenne. De tudjátok mit? Még annyival is beérném bőven, ha most Szerelmemhez bújhatnék. Csak ez sajnos lehetetlen.
Egy ásítás után erőt vettem magamon, s kikeltem a jó meleg ágyból. A szekrényhez mentem és Zaynét nyitottam ki. Kivettem belőle a kölniét. Aztán a fürdőbe siettem és Szerelmem előzőnapi pólóját ragadtam meg, s visszatipegtem a hálószobánkba. A párnámat befújtam az illatszerrel, a ruhadarabot pedig magamhoz szorítottam. Mélyen beszívtam szerelmem illatát. Olyan kellemes, főleg most, mikor enyhe cigaretta szag sem keveredik bele.
Úgy döntöttem, áthívom hozzánk a lányokat, de El megelőzött. Ilyenkor mindig számíthatunk egymásra, hála a jó Égnek. Összetartunk amúgy is, de ha a fiúk távol vannak, akkor látszik meg ez csak igazán.
Nem szégyelltem egy cseppet se, miután rendesen felöltöztem, magammal vittem Szerelmem pólóját is.
Szia – köszöntöttem egy öleléssel barátnőmet.
Szia, te vagy az első. Gyere csak beljebb – intett. – Látom, nem vagyok egyedül – bökött a derekamra, amin Szerelmem felsője volt. Elnevettem magam, és én is észrevettem, hogy Elnek karkötőként funkcionál Louis valamelyik ruha darabja.
A nappaliba mentünk és leültünk a kanapéra. Pont belekezdtünk volna a beszélgetésbe, mikor csöngettek. Kendall és Barbi együtt érkeztek. Összemosolyogtunk Ellel, amikor megláttuk, hogy mindkettőjüknél van valami kis emlék a párjukról.
Nagyon jól éreztük magunkat egész nap. Néztünk filmet – egyértelműen leszavaztuk a romantikus kategóriát –, kipletykáltuk magunkat, megosztottuk egymással egy-két köröm, haj, vagy smink leckét. Szóval elvoltunk. Estefelé úgy döntöttünk, inkább mégsem megyünk el buliba. Helyette csaptunk egy annál sokkal, de sokkal jobb pizsi-partit. Megbeszéltük, hogy mindenki – kivéve ugye Eleanor – hazamegy a cuccaiért, és fél óra múlva találkozunk.
* * * * *
Csajok, ma jönnek a fiúk! – jutott eszembe, így egyből mondtam is, harmadnap reggeli közben.
Tényleg – csodálkozott el egy picit Barbi.

Uhh, valamivel készülni kéne nekik, nem? – vetette fel az ötletet Kendall. Egyetértően bólogattunk, majd vad ötletezésbe kezdtünk.

2 megjegyzés: