3. rész: Az nem undorító?

Kedves Olvasók!

Először is, ne aggódjatok, most gyors leszek! Elképesztően örültem, mikor megláttam, hogy az előző részhez három komment is jött. Ezek tényleg nagyon sokat jelentenek a számomra :') 

Na, már hagylak is titeket, csak először leírnék egy kis figyelmeztetést. A történetben Safaa-t 5-6 évesnek képzeljétek el1! Kicsit fiatalítottam rajta. Szóval, csakhogy el ne felejtsétek, leírom. Ha tetszett a rész, ha nem, írjátok le véleményeteket, pipáljatok, és iratkozzatok föl, nehogy lemaradjatok a frissekről.

TOVÁBBI KELLEMES BÖNGÉSZÉST KÍVÁNOK,
 Elena O'Connor 

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.

----------------------------------------------------------------------

ZAYN

Talán most jobban elgondolkodtam azon, amit Perrie mondott. Mikor utoljára beszéltünk erről eléggé félvállról vettem a dolgot – tudom szégyen, de akkor még Pezzt is. Régebben borzasztóan viselkedtem szerelmemmel. Sokszor megcsaltam, pedig ő semmi hasonlót nem tett. Sőt! Óriási balek voltam. Szerencsére megjavultam, és engedtem a tudatnak, makacsságom ellenére is, hogy szükségem van erre a gyönyörű, szőke teremtményre. Hogy létfontosságú számomra az ő boldogsága. És mióta ezeket beláttam, sokkal jobb az életem. De most, hogy látom őt sírni, megszakad a szívem. Főleg, hogy miattam teszi. És jogosan, ráadásul, ha az előbb felsoroltak nem lennének elegek. Viszont ez a dolog… az, hogy drogokhoz nyúlkálok… Nem tudok róla letenni. Függője lettem. Egyszerűen nem lehet ez megérteni egy „kívülállónak”. Az az érzés, mikor végre minden gondod elmúlik… Mintha a fellegekben lennék. De van egy olyan előérzetem… Van egy olyan előérzetem, hogy ezt a bizonyos érzést… Szóval le kell szoknom róla. Nem okozhatok csalódást. Se a rajongóknak, se a srácoknak, a családomnak sem, de legfőképp annak az embernek, aki a mindent jelenti számomra. Életem szerelmének, Perrienek. Tudom, hogy nehéz lesz letennem a kísértésről, de bízom benne, hogy az én egyetlenem segíteni fog ebben az egészben. Tisztában vagyok azzal. hogy a szeretteim mindenben mellettem állnak, így remélem, hogy együtt le fogjuk győzni ezeket az akadályokat. Mert bizony, elhatároztam, hogy soha többé nem fogok a kezembe kábítószert.

- Aludjunk, kicsim – suttogtam. Könnyes szemmel felnézett rám, lassan bólintott. De utálom így látni őt. – Hé, ne sírj, kérlek. Nagyon nem szeretlek ilyenkor. Az én mindig boldog, élet vidám Perriemet ilyen állapotban látni… Maga a pokol.

- Ne haragudj a kiborulásom miatt – törölte le a könnyeit. Elsöpörtem az arcából egy kósza hajszálat. Kezembe vettem az ő okos kis buksiját, s álla alá nyúltam a másikkal, kényszerítve ezzel, hogy a szemembe nézzen.

- Figyelj rám, édesem. Egy, valószínűleg nem tudnék emiatt haragudni rád, valószínűleg másért sem nagyon, de ez most lényegtelen. Kettő, megint csak szeretnélek megkérni arra, hogy ne sirasd az egereket – itt mind két kezemmel a fejét fogtam már, s homlokomat az övének döntöttem. – És végül… Csak úgy pofátlanul bejelentem; számítok a segítségedre.

Először összeráncolta homlokát, nem esett le neki a dolog. Egy picit még ült meghökkenve, mire is célozhattam?!, aztán, szépen lassan megértette. Azt a büszkeséget, boldogságot és szeretetet, amit tükrözött akkor az a gyönyörű szép arca látni, megfizethetetlen lett volna. A nyakamba vetette magát és jó erősen magához szorított.

- Zayn… úgy szeretlek téged! – suttogta az örömtől. Igen, ezért a gondtalanságért, amitől tündökölt az arca… ezért határozottan megérte ebbe az egészbe belevágni!

- Én is téged.

PERRIE

Egyszerűen nem tudtam elhinni. Féltem, hogy az egészet csak álmodtam. Hogy Zayn továbbra is folytatni fogja azt, amit. Muszáj volt megbizonyosodnom, róla, így – akármennyire is volt szerelmem elképesztően édes, amikor aludt – felébresztettem.

- Zayn, édesem. Ébredj, kérlek – rázogattam a vállát, persze gyengén. Ismertem őt, mint a tenyeremet, tudtam, hogy sokáig alszik, akárcsak én, de reménykedtem benne, hogy nem fog amiatt neheztelni rám, hogy felkeltem.

Nagyokat pislogott rám. Ásított egyet, s olyan savanyú arcot öltött föl magának, amire késztetést éreztem, hogy hangosan felnevessek. 

- Mi az már megint? – nyűglődött. Feltornáztam magam ülőhelyzetbe és kezeimet, testén keresztül, felvezettem az arcához.

- Nézz rám, Zayn. Mond meg, hogy álmodtam-e, vagy nem – kértem.

- Mire gondolsz? – tettette a hülyét. Félredöntöttem a fejem, jelezve, ez most fontos, vegye komolyan. – Nem álmodtad, kicsim. Most már aludhatok?

- Igen – vigyorogva mondtam ki ezt az egy szót, szinte oda se figyeltem. Visszahanyatlottam szerelmem mellé – pontosabban rá, a mellkasára. Jobb kezemmel simogattam a hasát, tudtam, szereti az effajta kényeztetéseket. Olyannyira büszke voltam rá…

- Mi ez a nagy vigyorgás? – nyitott be hirtelen egy kislány, Safaa. Mutatóujjamat a szám elé kaptam, hogy jelezzem neki, maradjon csöndbe, mert a bátyja próbálja az igazak álmát aludni.

- Csak boldog vagyok. Gyere ide, Nagylány, mondd, mit szeretnél? – kérdeztem rá.

- Öhmm… Ja, igen! Anya azt mondta, hogy rakjak rendet a szobámba… - egy csibész mosollyal a tudatomra adta, hogy számít a segítségemre. Szem forgatva álltam fel a kényelmes párnámról – mami ugye, Zayn volt. Le sem tagadhatnák, hogy testvérek – egyikük sem rajong a pakolásért. Nem mintha én annyira nagyon, de, ha van valaki, aki közben elszórakoztat, szívesen vállalom.

- Miért a bátyám felsője van rajtad? – kérdezte már a szobája felé tartva, és a pólómra bökött.

- Háát… Mert szeretem a bátyádat… és ezzel egyetemben szeretem a ruháit magamon hordani… - magyarázkodtam.

- Uhh, és nem büdös? Nincs izzadság szaga? – fintorodott el. Fölnevettem kérdésén, aranyosan fogalmazott.

- Nem, inkább Zayn-illata van – szerelmetesen pislogtam párat, mire rajta volt a sor, hogy elnevesse magát. Megérkeztünk ahhoz az ajtóhoz, ahol nagy betűkkel fel volt írva, hogy SAFAA SZOBÁJA. Benyitottunk a helyiségbe és, hát, mit ne mondjak… tényleg nagy volt a kupi. Ruhadarabok szanaszét hevertek a földön, itt-ott látni lehetett páratlan zoknikat, a játékok szinte gátolták a közlekedést… Szóval felfordulás az volt. És még nem is említettem mindent!

- Hurrikán járt erre? – fordultam meg a tengelyem körül, hogy minden mást is észrevegyek.

- Öhm.. nem. Vagyis én nem tudok róla.

- Akkor ideje lenne neki látni, nem?

- De! Hozok egy szatyrot – és már el is tűnt. Fejcsóválva kezdtem el összeszedni a szennyest, én azt terveztem a táskába rakni. Nem volt két perc, szerelmem húga meg is jelent, kezében egy nejlonnal. – Mit rakunk bele?

- Ezeket a darabokat. Te csak tartsd a két fülénél, én majd hordom ide a belevalót – mondtam és már fordultam is a következő adagért. Rakosgatás közben kibeszéltük magunkat. Amint kész lettünk ezzel, áttértünk a játékok szelektálására – persze, közben be nem állt a szánk. Safaa elmondta, hogy néha, amikor telefonon beszélnek Zaynel, akkor rólam is esik szó.

- Folyton azt mondja, ha rákérdezek, hogy te milyen szép vagy, olyan okos, meg persze, hogy mennyire szeret téged… blablabla… Szerinted, Perrie, lesz majd olyan fiú, aki ezt mondja rólam? Aki annyira szeret engem, mint téged a bátyám? – kérdezte.

- Már hogyne lenne? Gyönyörű lány vagy és, majd, amikor el kezdenek a fiúk érdeklődni a lányok iránt, biztos vagyok benne, hogy te leszel a legnépszerűbb köztük.

- És… - itt aranyosan ki-be hajlítgatta mutatóujját, jelezve, hajoljak közelebb hozzá – ti szoktatok… csókolózni Zaynel?

- Igen – nevettem fel, de látva szigorú tekintetét elhallgattam, és inkább figyeltem a további mondanivalóját.

- De az nem undorító? – vágott érdeklődő és egyben undorodó arcot.

- Nem, egyáltalán nem. Sőt! Nagyon is jó dolog. Majd rájössz, ha szerelmes leszel – paskoltam meg a feje búbját.

Már szinte mindennel elkészültünk, csak az íróasztalt kellett rendbe tenni, de a helyiség most már tényleg kezdett hasonlítani egy leányszobára.

- Azt a..! Ezt a rajzot már mindenhol kerestem, de sohasem találtam rá – ujjongott Safaa egy papírlapot lóbálva a szemem előtt. Aranyos kis firka volt. Két ember volt a képen, az egyik fiú, a másik lány. A fiúnak barna, a lánynak szőke – vagyis sárga – haja és egymás kezét fogták. Mosolyogtak mindketten. És egy nagy piros szívecske is észre vehető volt felettük. – Ez vagy te – bökött a leányzóra -, ez meg Zayn – mutatott a másikra. 

- De hisz’ ez gyönyörű, kicsim. Mikor csináltad őket? – érdeklődtem. Azt mondta, régóta keresi, én meg kíváncsi voltam, milyen régóta is.

- Háát… Akkor, mikor a bátyámmal először jöttetek ide. Amikor megismertünk téged – nézett a szemembe. Letérdeltem mellé és megöleltem. Meghatódtam ezen a kis rajzon.

- Elárulok neked egy titkot, rendben? De senkinek nem mondhatod el! – a füléhez hajoltam és belesuttogtam a szavakat. – Te igazából még Zaynnél is szebben rajzolsz.

Kitágította pupilláit, óriási vigyort varázsolt magára és egy kicsit elpirult.

- Valóban így gondolod? – bólintottam. – Ez… ez kedves tőled. Zayn nagyon-nagyon-nagyon szépen tud rajzolni.

Nyikordult az ajtó és az említett lépett be, egy nagy ásítással. Safaa a szája elé kapta a kezét. Általában ezt szokta tenni, ha nem akar valamit kikotyogni.

- Emlegetett szamár – nevettem el magam. Még mindig álmos, kérdőm tekintettel fordult hozzám.

- Haragszom rád! – jött közelebb és kapta el a derekam.

- Mit követtem el?

- Nem voltál jelen, amikor fölkeltem. Ez szörnyű nagy bűntett, ugye tudod? – akármennyire is nézett rám szigorúan, egyszerűen nem bírtam komolyan venni.

- Természetesen tudatában vagyok a következményeknek. Még valami? – Kulcsoltam át a karomat a nyakán és húztam közelebb őt magamhoz. Nem bírta tovább, száját figyelmeztetés nélkül az enyémre tapasztotta. Ajkaink édesen becézgették egymást. Szenvedélyes csókcsatánknak egy kislány hangja vetett véget.

- Fúj, csókolóznak! De undorító! – mutogatott ránk, mire mi elnevettük magunkat. Kezeimet lecsúsztattam és szerelem derekát fogtam körül. – Mennyetek ki a szobámból!

- És az íróasztal? – kérdeztem vissza, de ő már nyitotta is ki az ajtót és mutatta, hogy menjünk kifelé.

- Nem érdekel. Majd egyedül megoldom. Az a lényeg, hogy ti ne az én szobámba csináljátok azt! – és már kint is voltunk a folyosón.

- Mit csináltatok ti? – kérdezte szerelmem.

- Rendet raktunk. Meg beszélgettünk.

Kézen fogva tartottunk az étkező felé, hogy megreggelizzünk mi is – a többiek már rég túl voltak rajta.

- Legalább jól kibeszéltetek?

- Nem kell ám, hogy minden rólad szóljon, Zayn – foglaltam el az egyik széket. – Bár, mi tagadás, rólad is esett szó.

- Csakugyan? – vonta föl játékosan az egyik szemöldökét.

- Ühüm – hümmögtem, miközben kivettem egy kenyeret a tartóból és megvajaztam.

- Azt nekem csinálod, Édes? – vetette be a kiskutyaszemeket barátom.

- Nem – adtam az egyszerű választ.

- Olyan kis izé vagy - morcizott be szerelmem. Felkuncogtam, mikor megláttam, hogy is néz ki. Hihetetlenül aranyos látványt keltett egy szál boxerben, keresztbe font karokkal, ráncos homlokkal és összevont szemöldökkel. Ehhez az egészhez még az is társult, hogy dobbantott egyet a lábával és sértődötten elfordította a fejét.

- Na, gyere ide te durcás kisfiú. Odaadom neked ezt – ajánlásomra nem reagált semmi mással, csupán felemelte az orrát. – Nem kéred? – néztem rá kérdőn. – Hát jó, akkor megeszem én – azzal már tettem is volna be a számba, ha nem kapja ki a kezem közül, és teszi meg ő.

- Tündér vagy! – változott vissza normálissá hangszíne is és ő maga is.

- Tudom – „szerénykedtem.” Kivettem még egy kenyeret, de azt már biztosan csak magamnak. Megkentem ezt is és jóízűen falatozni kezdtem. – Amúgy meddig maradunk?

- Holnap este haza kell mennünk – gondolkozott el egy pillanatra. – Pénteken rámérsz?

- Rádérek - mosolyodtam el. Felé fordultam, mivel végeztem az evészettel. – Ugyan miért?

- Mert szeretnék veled találkozni… valahol – kacsintott.

- Hol? – kérdezősködtem.

- Az legyen meglepetés – simított végig a térdemen, amitől megborzongtam. – Egyébként… Valamikorra meghívhatnánk hozzánk anyukádat, nem gondolod?

- De, persze – furán néztem rá. Hogy jön ez most ide? – Miért is?

- Öhm… Egyszerűen csak… Régen láttuk őt – dadogott. Kicsit sem volt átlátszó.

- Aha – néztem furán. – Mindegy. Megkérdezem a jövő hetet, rendben?

- Igen, a jövő hét jó lesz.

- Csodás! – álltam föl és szedtem össze a tányérokat. – Te hozd a kenyeret, meg a többit – adtam ki az utasítást kedvesemnek.  – Hol lehetnek a többiek?

- Waly van itthon, meg Safaa. A többiek elmentek… nem tudom, hová.

- Akkor te öltözz föl, én meg megyek ruhát koldulni – indultam el Zayn idősebb húgának a szobája felé. Kopogtattam kettőt az ajtón, mire egy „gyere” hallatszott a túloldalról.

- Jó reggelt, Perrie! – köszöntött.

- Neked is – mosolyogtam.

- Ruha miatt jöttél, ugye? – kérdezte, amire én egy bólintással feleltem. – Kövess! – ment oda egy szekrényhez. – Válogass csak. Remélem, jó a méret. Bár… Te a nádszálvékony alakoddal simán beleférsz az én ruháimba is.

- Azt hiszem, ezek megfelelnek, köszönöm szépen, már itt sem vagyok.

- Rendben, szia! – köszönt el.

- Szia!

Visszamentem Zayn szobájába. Még mindig az a kis alsógatya volt csak rajta és ide-oda rohangált, közben végig telefonált.

- Igen, igen, de most le kell tennem, később hívom – köszönt el, amint meglátott engem.

- Gyanús vagy te nekem – húztam össze két szemöldököm. – Halljam, miben sántikálsz?

- Én? Kikérem magamnak, semmiben! – emelte maga elé a kezét védekezően. – Megyek, letusolok.

- Azt már nem! Előbb én. Te órákat tudsz eltölteni a fürdőszobában, míg én kemény tíz perc alatt végzek – álltam elé.

- De én akartam hamarabb bemenni – ellenkezett.

- Viszont az én indokom jóval nyomósabb.

- Hiszed azt te – forgatta meg a szemeit. – Tudod mit? Van egy ötletem – hajolt egészen közel a fülemhez. – Fürödjünk meg együtt!

- Ajj, annyira, de annyira pasi vagy! – csóváltam meg a fejem, de persze belementem az ötletbe - Van egyáltalán törölköző itt nekem?

- Majd adok egyet – vetette fel az ötletet. – Csak gyere.

Behúzott a fürdőszobába és becsukta mögöttünk az ajtót. Közel rántott magához és megfogta a derekamat. Homlokát az enyémnek döntötte és egy szűzies csókot hintett ajkaimra. Elmosolyodtam gyengédségén.

- Szeretlek, kicsim – mormolta a számba.

- Én is téged.

Nem tétlenkedett, kibújtatott a pólójából, így elé tárultak fedetlen melleim. Szégyenlősen lesütöttem a szemem, akárhányszor is látott már így, mindig zavarba jövök.

- Gyönyörű vagy, szerelmem.