17. rész: Maya Dolites

Kedves Olvasók!

   Régen írtam már a fejezet előtt, így most a fontos dolgokat "elhadarom" egy szuszra. A legelső és egyben legfontosabb dolog: közelít a vég, már csak 3 fejezet van hátra, ezzel együtt. És mivel erről már nem is tudok mit mondani, rátérnék a következő témára, ami nekem nagyon sokat jelent. Eltűntetek. Vagy nem tudom, de semmi visszajelzést nem kaptam az utóbbi pár részhez. Ennyire förtelmesek lettek volna? Pedig tudom, hogy sokan kattintottatok a "tovább a teljes fejezethez!" linkre, mivel megmutatják a statisztikák! Az pedig tán' csak azt jelenti, hogy elolvastátok... Hát igen, ezzel szomorúvá tettetek engem. Mindenesetre, szeretném, ha ez a rész alá írna mindenki, aki olvasta. Összejön? Remélem.

   A fejezetről pedig. Elnézést a "csúnya" szavakért, de úgy gondoltam, itt elengedhetetlen, mivel maga a fejezet, vagyis az a bizonyos levél stílusa ilyen. És, lehet, hogy talán túl részletesen írtam le azokat a dolgokat, meghagyom nektek így, eredetiben. 

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,

Danielle Cobbler

VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.

-----------------------------------------------------

PERRIE

Sok időm ment arra, hogy utánajárjak az igazi címednek, így nagyon remélem, hogy eljut hozzád ez a levél!

Először is, szeretném leszögezni, hogy ez nem egy rajongói levél, mivel én személy szerint tiszta szívemből utállak téged! Semmi hangod nincsen, egyszer hallottam egy dalod, migrént is kaptam miatta, így utólag is köszönöm szépen, meglettem volna nélküle is. Az a kis hírneved, amid van csak a One Directionnek köszönhető, szóval higgadj le, nem kell ám dívásodni, oké? El kell ismernem, nálad nagyobb ribancról még nem hallottam, gratulálok hozzá. Komolyan, vegyél vissza, mert a hideg ráz tőled. És azt ajánlom, sürgősen változtass stílust, mert a mostani… hogy is fogalmazzak úgy, hogy ne bántsalak meg? Vagy tudod, mit? Magasról teszek rá, sőt remélem, megérint téged ez az üzenet annyira, hogy eltakarodsz a kamerától örökre. Szóval, azt akartam mondani, hogy a mostani stílusod – ha lehet egyáltalán annak nevezni – hasonlít egy fogyatékos disznóéra, aki maga választja ki, mit vegyen föl. Vagyis, bocsánat, nem akartam megsérteni ezzel azokat a szegény kis malackákat!

De térjünk a lényegre, most, hogy ócsárolhattalak téged, szebb is lett a napom. Mégis csak jó vagy te valamire! Hol is tartottam? Ja, igen!

Zayn az enyém! Csak az enyém! Hogy jössz te ahhoz, hogy belerondíts a mi életünkbe? Ráadásul könyörgöm, még a vak is látja, hogy csak érdek kapcsolat az egész. De ezt én pont leszarom, térjünk a lényegre!

Mi tökéletes harmóniában éltünk együtt, minden meg volt, ami kell egy IGAZI párkapcsolathoz: egyetértés, összhang, meg minden, de volt egy olyanunk is, ami köztetek biztosan nincsen: mégpedig a SZERELEM. És aztán, hipp-hopp, jössz te azzal a jó nagy hátsó feleddel és tönkreteszel minket… vagyis majdnem. Igen, összejöttetek Zaynnel, tudom jól. Viszont azt te már nem, hogy a drágalátós barátocskád nálam kereste a boldogságot. Igen, jól olvasod, lefeküdtünk, MEGCSALT téged. Nem is egyszer, nem is kétszer… nem is százszor. Képzeld, tegnap is meglátogatott engem. Hmmm… az az együttlétünk… Isteni volt! És ma is jön. Meg amúgy hetente jár hozzám. De van, mikor nem bírja ki nélkülem és gyakrabban tesz látogatást. Hát nem édes? Ó, dehogynem.

Igazából Zaynie nem akarta, hogy megtudd, már nem is emlékszem, miért. De én úgy gondoltam, ennyit megérdemelsz. Többet nem, de ennyit igen. Vagy lehet, hogy nem is ez az indok vezérelt, inkább csak jó az orrod alá dörgölni, én mennyivel vagyok jobb nálad. Ki tudja?

Áhh, tudod, most mit csinálok azon kívül, hogy ezt a levelet írom neked? Egy képet nézegetek, s arra élvezek. Egy képet, amin Zayn van… meztelenül. Olyan tökéletes az alakja, meg mindene, amúgy.

Perriekém, kezdelek megsajnálni. Olyan nyomorult vagy. Ohh, szegény kicsi Perrie, ha tudnád, milyen szívesen nézném az arcodat, miközben ezt olvasod! Kíváncsi vagyok, hogyan reagálod le ezeket. Annyira, de annyira kíváncsi…

Ohh, igen, még mielőtt elfelejteném! Tudod, mit kívánok neked 11:11-kor mindig? Nem? Akkor elárulom. Azt, hogy dögölj meg helyben! Olyan megható, nem? Na, de mivel olvasod a levelemet, valószínűleg életben vagy… egyelőre. Ugyanis elárulok egy titkot: a napjaid meg vannak számlálva. Hamarosan elbetegszel. Már nagyon várom, alig birok megmaradni a fenekemen. Azt, hogy pontosan mi fog érni téged, nem tudom, de van egy bennfentesem, aki mindent megtesz értem – szóval ezt is –, úgyhogy ne aggódj, nem sokára óriási bajban leszel. Ohh, már a gondolat is olyan csábító: Perrie Ribanc Edwards HALOTT. Ez a négy szó… olyan szép így egymás mellett, ilyen sorrendben, ugye szerinted is?

Hmmm… mit találtam neked! Ez a te szemszögedből valami pompás, nem de? Készülj fel, mivel te ezt fogod érezni!

„Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve?!  Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.”

Jajj, nekem nagyon tetszett, neked is, ugye? Mert szerintem fantasztikus volt! Bárcsak tudnám, ki a szerzője… Akkor megkérném, hogy írjon neked még ilyesmiket, csak azok sokkal személyre szólóbbak lennének, de azért szerintem ez sem volt rossz, sőt! Mint az előbb már írtam, egyenesen imádtam. Hogy én miket találok, ha keresgélek!

Ó, szegény, szegény, szegény, sajnálatra méltó Perrie! Ha tudnád, mennyit röhögünk rajtad Zaynnel. Ha tudnád… De mivel nem, ezért megírom neked! Nagyon sokat, mivel csak rád kell nézni, annyira szánalmas vagy, drágaságom. Hjajj, te szegény.

Tudod, az előbb írtam arról a betegséges izéről. Na, most elárulok neked még egy kulisszatitkot, rendben? Igazából nagyon remélem, hogy nem kell bevetnem, mivel őszintén, nagyon drága az anyag és az ember is, aki elvégzi a munkát – bár hidd el, van elég pénzem, csak nem szeretném, hogy fogyjon belőle. De most nehogy azt hidd, hogy átpártolok hozzád! Hahaha. Jó vicc. Vagyis egyáltalán nem, de mindegy. Én arról beszélek, hogy TE fogod megölni magadat. Igen, így van. Fogsz egy kést, rosszabbik esetben csak néhány vágást ejtessz meg magadon, viszont ha mázlim van, akkor egyenesen a szívedbe döföd – hidd el, okos kis megoldás lenne. Én ezt ajánlom. Csak neked.

Most tudod mi jutott eszembe? Vagyis inkább mit tervezgetek? Azt, hogy milyen lesz, mikor megtudjuk, hogy téged nem sorolnak az élők sorába.

Pezsgőt bontunk majd. Koccintgatunk, és még tűzijátékot is veszünk. Nagyszerű lesz. Napokig ez fog menni. Mindenki ünnepelni fog! Azért, mert soha többé nem kell hallgatni a nyavalygásaidat, nem kell látnunk majd azt az undorító pofikádat, se a többi testrészedet. Nem kell a miatt aggódnunk, hogy Perrieke drágucika megint elcsesz valamit, vagy éppen keresztbeszervez neked valami idiótaságot, ami miatt nem tudunk találkozni Zaynievel. Chhh… És mindezt megkoronázzuk egy olyan vadítóan, szenvedélyes szexszel… hogy arról te még csak álmodni sem mersz.

Bizony, bizony, bizony. Nekem aztán jó terveim vannak, mi? Ugyan kérlek, ismerd el! A kedvemért…

Amúgy most jut eszembe, jó ötlet lenne, ha elmondanám neked, hogyan emlegetünk téged Zaynievel. Csak egyszerűen egy szó. Vagyis kettő. Mindegy. Csak annyit mondunk: A ribanc. Illő becenév, nem? Mintha csak neked találták volna ki ezt a szót. Vagy jobban tetszene a kurva? Csak szólj, s én megnézem, mit tehetek érted.

Hmmm…. Tudod mit? Elmesélek neked egy igaz sztorit, OK?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, meg egy fiú. Szerették egymást. Boldogan éltek, meg minden, amit ilyenkor szokás mondani. Aztán jött egy ribanc. A fiú valamilyen idióta döntés miatt inkább vele járt, mint a lánnyal. A fiú rájött, hogy cseppet sem szereti a ribancot, így inkább visszament a lányhoz. Izgalmas szexuális életet éltek, de a fiú eközben végig „együtt volt” a ribanccal. Elfelejtett szakítani vele. S teltek múltak az évek, ez sosem változott. A fiú folyton folyvást csak hazudozott a ribancnak, csakhogy több időt tölthessen el a lánnyal. Aztán egyszer csak a lány levelet írt a ribancnak. Kitálalt neki. Mindenről. Még egy cuki sztorit is írt, amiben elmondta, hogyan is történtek a dolgok. A ribanc annyira hülye is volt ráadásként, hogy nem tudta, mi tévő legyen, így szépen a kirántotta az evőeszköz tárolót, s kivett belőle egy óriási nagy, éles kést. Aztán ez a kés… Na, vajon hol végződött? Telitalálat, a ribanc szívében. Mikor mindenki megtudta a ribanc halálhírét, senki sem gyászolt, inkább ünnepeltek. A lány, a fiú, a rokonok, barátok… mindenki.

Na, hogy tetszett? Egyébként, ha nem esett volna le, a lány én volnék, a fiú Zaynie, és te pedig a ribanc. Az a ronda, hülye, kiábrándító ribanc. Jó a szereposztás, na de a történet..! Hogyha megosztanám a világgal… Biztosan tarolna, nem gondolod? Mert én igen.

Hmm…. Hamarosan a búcsú felé érek, azonban előtte még írnék miegymást. Szóval ne aggódj!

Zayn nem tud erről a levélről, s a TE érdekedben nem is fog soha, megegyeztünk? Huh, remek, most hogy ezt leszögeztem, beindult a fantáziám. Figyu csak:

Perrie: Kérlek, Zayn, szükségem van a pénzedre, ne hagyj el!

Zayn: Már megbocsájts, de én ezt pont leszarom. Ahogy téged is.

Perrie: De Zayn! Nem teheted ezt velem! Megígérted!

Zayn: Ugyan mit ígértem meg?

Perrrie: Hát, igazából semmit, de jó ötlet volt.

Zayn: …

Perrie: De kínos ez a csend…

Zayn: Az, akkor én megyek!

Perrie: Várj még egy percet! Csak szeretnék kérdezni tőled még így utoljára valamit!

Zayn: Na jó, mondjad, de haladjál, mert már indulni szeretnék. Förtelmes veled egy levegőt szívni, ugye tudod?

Perrie: Igen, igen, igen, ezt én is tudom, de azt akartam kérdezni, hogy szerettél te engem valaha?

Zayn: Figyelj, őszintén fogok neked válaszolni. Nem. Na, csá. Most már tényleg elegem van belőled.

Perrie: Ne tedd ezt velem, kérlek! Hogy lesz így tovább hírnevem? Mit fogok kezdeni akkor, mikor már nem te fizetsz nekem mindent? Mit fogok tennni?

Zayn: Az a te dolgod, ribanc. AGYŐ!

Na, ha eddig nem is, most már biztos vagyok benne, hogy írónőként is elismernének. Hiszen óriási fantáziám ellenére is remekül tudom tükrözni a valóságot, ha arról van szó. Igen, azért mert én, a te ellentéted, azaz tökéletes vagyok. Nem úgy, mint te. Vagy erre már céloztam? Mindegy.

És tudod, Zaynienek csak és kizárólag a tökéletes lányok jönnek be. Szóval már itt elvesztettél minden esélyt, szivi. Szóval bújj inkább el egy lukba, ne akard, hogy megvakuljunk, amiért olyan csúnyácska vagy, rendi? Tedd ezt meg értünk, hiszen megérdemeljük ezt az apróságot, azért cserébe, hogy elviseltünk téged.

Ohh, hogy szalad az idő, Zayn pár percen belül itt lesz. Azt hiszem, egyelőre elég volt ennyi neked, ahhoz, hogy szemezgess a késsel, de ha nem, ne parázz, kis idő múlva megint rád írok. Most viszont megyek és felveszem azt a szexi fehérneműt, amit direkt erre az alkalomra vásároltam. Tudod, nagyon mutatós. Mármint szó szerint, mivel az egész átlátszó, csak ott lent van kicsit vastagabb rész, hogy még izgatóbb legyen. Tudod, Zaynie imádja ezeket a kis trükkjeimet.

De most már megyek, pusza,

Maya Dolites

Egyszerűen nem hittem a szememnek. Még kétszer átolvastam a teljes levelet, de ugyanaz volt minden alkalomkor a tartalom. Nem, ez… ez csak valamilyen hazugság!

Lecsaptam a laptop fedelét és a szobámba rohantam. Befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót. Nem akartam, hogy bárki is meglásson.

Eldöntöttem, hogy egy szavát sem hiszem el ennek a bizonyos Mayának, addig, amíg Zayn nem állítja ugyanezeket. Képtelen voltam neki hinni, hisz’ megbíztam Zaynben. Végtelenül szerettem, ő jelentett számomra mindent. És, mint minden mást, azt is elhittem neki, mikor ő mondta nekem ezeket a szavakat.

És különben is, ugyan miért játszotta volna meg magát? Ha ennyire utált, unt, meg minden, ahogyan Maya írta, miért nem szakított velem? De hagyjuk is ezeket a kérdéseket, mivel még semmi nem biztos. Nem, amíg Zayn meg nem erősíti... Ugye?

Megerőltettem magamat és a fürdőszobába vánszorogtam. A tükörbe nézve… nem is tudom. Mintha egy zombi képe lett volna ott. Megmostam az arcom és felkentem magamra annyi sminket, hogy ne látszódjanak az előbb hullajtott könnyek nyomai. A végeredményre szívesen mondanám, hogy jó lett, de sajnos a lelki világomat összetiporták, így az önbecsülésem is elszállt, akárcsak egy pillangó. Innentől már nem lesz más dolgom egészen addig, míg haza nem érünk, mint pityergés helyett felvarázsolni az arcomra egy kamu mosolyt. Aztán a többi már Zayntől függ…