2014. október 24., péntek

20. rész: Örökké

Kedves Olvasók!
Elérkeztünk ide, a történet végére. És, mit ne mondjak, már-már szégyellni való, mennyire rövid lett ez a fejezet. De vigasztaljon a tudat; lezárhatjuk magunkban ezt a rövid sztorit.
Igazából az elejétől kezdve így terveztem; ez nem egy világot megváltó történet lesz, hanem csak valami, ami kicsit kizökkenti az olvasót a stresszes mindennapokból. Valami, amit miközben olvasol megnyugodsz és csak élvezed a sorokat. Valami, amiben kiélhetem rajongásomat a One Direction és Zerrie iránt. Valami, amit nem olvasnak sokan, de akik igen, azoknak az arcukra mosoly kerül. Ezt szerettem volna elérni. Sikerült? Ez már nem rajtam múlik. 
SZERETNÉK MEGKÉRNI MINDEN EGYES IDETÉVEDŐT, HOGY AKI EZT A RÉSZT ELOLVASSA, ÍRJON HOZZÁSZÓLÁST! AZ IS, AKI EDDIG NEM TETTE ÉS AZ IS, AKI IGEN! EZ NEKEM FONTOS LENNE! KÖSZÖNÖM!
KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,
 Danielle Cobbler 
VOLTAM, VAGYOK, LESZEK
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
PERRIE

– Valami baj van? – kérdezte aggódó hangnemben Zayn, amikor már otthon ültünk az ágyunkon.
– Öhmm... – elmondjam? Ne mondjam? Áhh, egye fene! – Én csak szeretnék veled... megbeszélni... valami... khmm... – köszörültem meg a torkom – valami fontosat.
Figyelek.
Először is – tördeltem az ujjaimat –, légy szíves, ne utálj! – mielőtt bármit mondhatott volna ezzel kapcsolatban, felálltam és körbe-körbe járkálva a szobában, belekezdtem. – Szóval, nem is olyan rég’ kaptam egy e-mailt. Bizonyos... Maya Dolites-től – nem, annyira azét nem voltam bátor, hogy az arcára pillantsak, és megtudjam, mit vált ki belőle ez a név. Mindent a maga idejében. – De nem is ő a lényeg, hanem maga a levél tartalma. Legalábbis azt hiszem...
Nem értem, mire akarsz kilyukadni – ráncolta a szemöldökét Zayn.
Ő olyan... öhm, rossz dolgokat írt nekem. Olyan dolgokat állított, amiket én nem nagyon akartam neki elhinni, de... – szipogtam. Zayn felállt az ágyról és elém sétált. Letörölte az éppen kigördülő könnycseppemet, aztán összekulcsolta a kezünket.
Rólam is szó esett, ugye? – kezdte megérteni a dolgot. Csak bólintottam egyet, aztán a vállára hajtottam a fejemet és ott sírdogáltam tovább.
Én annyira sajnálom... – kezdtem volna szabadkozni, de még mielőtt folytattam volna, Zayn közbe vágott.
Van rá esély, hogy láthassam ezt az e-mailt? – kérdezte. Oh, ne. Csak ezt ne akarná! Nem is tudom, miért, de nem akartam, hogy ő is elolvassa ezt a bizonyos üzenetet. Ennek ellenére elővettem a telefonomat és beléptem az e-mailek alkalmazásba. Megkerestem a sok közül és Zayn kezébe nyomtam.


Figyelmesen olvasta a szöveget, csak néha-néha ugrott föl a szemöldöke a magasba, vagy éppen ráncolódott össze. Pár röpke perc alatt végzett vele és visszaadta nekem a készüléket. Vett egy nagy levegőt, aztán kifújta azt.
Nézd, Perrie – fordult hozzám. – Nem is... nem is érthetem meg, hogy hihetted ezt el – éreztem a megbántottságot a hangjában, amitől csak még jobban rám tört a bűntudat. – Adtam neked okot arra, hogy kételkedj bennem? Az irántad érzett hűségemben? Ő is csak egy cafka a sok közül, aki ilyenekkel bombáz.
Hirtelen annyira elszégyelltem magamat. Nem is értem, hogy kérdőjelezhettem meg Zaynt. Hiszen tényleg nem adott okot erre. Mindig olyan figyelmes, kedves, édes, udvarias... Olyan hülyének éreztem magamat. Miért?! Miért hittem el akár egy percre is, hogy bármelyik szó igaz lenne abból az átkozott levélből?!
Zayn, kérlek, ne haragudj rám – suttogtam halkan, bár volt egy olyan sejtésem, hogy így is meghallotta. – Hülyeség volt elhinni ezt. Ne...
Ha hülyeség volt, miért tetted? – szólt közbe. Bárcsak bele se kezdtem volna...
Én... nem tudom – túrtam bele idegesen a hajamba.
Akkor már ketten vagyunk – szűkítette össze a szemeit. Olyan ijesztő volt az összhatás. Ahogy kinézett. Tudatában voltam annak, hogy csalódott bennem e miatt, de úgy ismertem őt, hogy nem bántana. Soha.
Sajnálom, sajnálom, sajnálom. Kérlek, bocsáss meg nekem ezért – igen, már megint könyörögtem neki. De az Ég szerelmére, kit érdekel?! – Nem szeretnélek e miatt elveszíteni téged. Fontos vagy nekem... – halkult el a hangom. Hogy lehettem ennyire hülye?! Ha már abban a pillanatban bezártam volna az egészet, mikor kiderült, hogy utálkozóval állok szemben...
Fontos... Tudod – itt mintha megváltozott volna valami. Közel jött hozzám. Egészen közel. Lenézett a kezeimre, amiket már megint tördeltem. Szétválasztotta őket és az egyiket közénk emelte. Bal kezével a csuklómat tartotta, jobb kezével pedig... összekulcsolta az ujjainkat. Reménykedve néztem fel rá, könnyes szemeimmel. Talán... –, te is fontos vagy nekem. Fontos vagy annyira, hogy ne hagyjam, hogy ez a kis senki éket verjen közénk. Nem engedhetem meg! Azt mondod, szerinted is őrültség volt hinni neki – bár nem kérdezte, én mégis csak bólintottam egyet. A remény lángra lobbant bennem és minden erőmmel azon voltam, hogy visszaszerezzem Zaynt – igaz, ami igaz, valójában nem vesztettem el, mégis, mintha lélekben eltávolodott volna tőlem erre a kis időre. – Borítsunk rá fátylat, nem gondolod?
De, igen – csaptam le egyből az ajánlatára.
Megmosolyogtatta a mohóságom, aztán pedig, ha ez lehetséges, még közelebb húzott magához.
Most pedig engedd meg nekem, hogy valóra váltsam azt, amire hetek óta várok – suttogta, s ajkait az enyémekre tapasztotta. Átölelte derekamat, fulladás-szorosan összesimultunk. Lábujjhegyre álltam. Lehajolt hozzám, szája végigfutott az enyémen. Lehunytam a szemem, a lámpafény átragyogott a szemhéjamon. Sosem lenne merszem megfogalmazni – mert úgysem tudnám –, mit éreztem, amikor megcsókolt, előbb tapogatón, majd önfeledten. Meglehet, felemelt; a lábam nem érte a földet.
Szerelmes voltam, de nagyon, Zaynbe! El sem tudtam volna nélküle képzelni az életemet. És ha az én idiótaságomnak köszönhetően tönkremegyünk... Ha jobban a szívére vette volna, amit mondtam, bevallottam neki... Nem is tudom, mi lenne. De így..! Óriási megkönnyebbülés, hogy túl tudtunk ezen lépni! Olyan szerencsém van nekem, amiért őt sodorta mellém a sors. Mert ő még ezt is elnézte nekem! Elnézte, hogy megkérdőjeleztem őt! Azt, hogy én ilyen kis hülye vagyok. Halál komolyan, akad még egy ilyen tökéletes férfi a földön?
– Hiányoztál – lehelte a szavakat, mikor elszakadtunk egymástól, levegő hiány végett. A homlokát úgy az enyémnek döntötte, még az orrunk hegyei is összeértek. A kezeivel a derekamat fogta most már, én pedig az ő nyaka körül pihentettem a sajátjaimat.
– Te is! – nyomtam a szájára egy gyors csókot. Hátrébb húztam a fejem, hogy jobban szemügyre vehessem őt. Mondani akartam neki valamit, de úgy látszott, neki pont abban a szent pillanatban jutott eszébe, így inkább elhallgattam, s kíváncsian vártam, mivel áll elő.
– Én... – kezdett bele, s valamit nagyon kereshetett, mert az összes zsebét megpaskolta, s amikor az valamibe beleütközött, kicsit megkönnyebbülve folytatta. – Igazából nem így akartam ezt az egészet, de azt hiszem... azt hiszem, ez lenne a tökéletes pillanat. Szóval... – végig úgy beszélt, hogy a szemembe nézett. – Csak meg szeretném köszönni neked azt, amiket értem tettél. Hogy vagy nekem. Mondanék még valamit, de nem jut eszembe semmi, csak egy dolog jár most a fejemben. Te – itt egy pillanatra lehunyta a szemét. – Perrie Louise Edwards, ígérem, hogy örökké szeretni foglak és megvédelek minden rossztól. Hozzám jönnél feleségül?
A szám elé kaptam az egyik kezemet – észre sem vettem, de időközben Zayn egy kis dobozkát csempészett a másikba. Csak vigyorogni tudtam, mint a vadalma. El is felejtettem, hogy válaszolnom kéne, így csak pár pillanattal később nyögtem ki végre az „IGEN”-t, s ez után egyből szerelmem nyakába ugrottam. Annyira boldog voltam, mint az előtt soha!
Egy szenvedélyes csókkal ajándékozott meg. És még eggyel. Meg még eggyel és még eggyel.
– Annyira szeretlek! – suttogtam a meghatottságtól.
– Én is téged – tett le a földre. Kivette a kezemből a kis dobozkát és elővette a gyűrűmet. Magához húzta a gyűrűs ujjamat és még mielőtt fölhúzta volna a gyűrűt, megkérdezte;
– Együtt?
– Örökké.





VÉGE 

8 megjegyzés:

  1. Úristen:') Ez nagyon édes komolyan sírtam!
    xx ölel, Helena Z.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de édes vagy.:') Nem hittem, volna, hogy bárkit megtudok siratni.:)
      xx visszaölel, Danielle Cobbler

      Törlés
  2. Ez valami csodàlatos lett. Az egèsz blog, mindegyik tôrténet, imàdtam. Köszönöm, hogy olvashattam. Tényleg csodàlatos lett. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy mosolyt csalhattam az arcodra :) És köszönöm ♥

      Törlés